Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összefogásra van szükség a nemzeti érdek érvényesítéséhez

A politikában a fordulat akkor következik be, amikor végre nem valami ellen, hanem valami mellett szavazunk - jelentette ki Pokorni Zoltán csütörtökön Debrecenben.


Dátum: 2002-03-14 19:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:36.527846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöke pártja választási nagygyűlésén felhívta a figyelmet: Magyarország számára most megadatik az a lehetőség, hogy egy kormány - a rendszerváltás óta először - nyolc évre kapjon megbízatást. Mint mondta, minden jelentős politikai erő volt már kormányon a rendszerváltás óta, így a választóknak lehetőségük van arra, hogy ne a szavak, hanem a tettek alapján ítéljenek.

A Fidesz elnöke az elmúlt négy év mérlegét megvonva az eredmények közül a családpolitikai rendszerben bekövetkezett érdemi előrelépést, az otthonteremtés támogatását, a munka becsületének helyreállítását és az európai csatlakozás érdekében tett lépéseket emelte ki.

A pártelnök súlyos örökségként említette Trianont, aminek következtében a magyar nemzet és az ország határai 82 éve nem esnek egybe. Mint mondta, most adódik először lehetőség arra, hogy a Európai Unió keretei között, "a tágabb európai hazában" találkozzanak egymással a szétszakított közösségek. - Magyarország számára nemzeti ügy, hogy szomszédaink mielőbb csatlakozzanak az Európai Unióhoz - jelentette ki Pokorni Zoltán.

Ugyancsak az örökségek között említette a demográfiai csökkenést, aminek megállítására - a családtámogatási rendszer megerősítésével, átalakításával - nagy hangsúlyt helyezett a polgári kormány. - A magyar társadalom kettészakadásának veszélye szintén az örökségek közé tartozik, mint ahogy az a mély pesszimizmus is, amin az elmúlt években sikerült változtatni - mondta a pártelnök.

Pokorni Zoltán kiemelte a munka becsülete érdekében tett intézkedéseket. Emlékeztetett a minimálbér emelésére, s kilátásba helyezte, hogy a következő ciklusban megduplázzák az átlagkereseteket.

Szólt az adórendszer átalakításáról, a gyermekek utáni kedvezményekről, a diákhitelről, amely - mint mondta - esélyt teremt a szegényebb, de tehetséges fiataloknak is.

A lakásépítések kapcsán kiemelte: 40 ezer család vágott bele intézkedéseik nyomán az otthonteremtésbe, s tíz év múltán ismét bérlakások épülnek az országban.

Pokorni Zoltán szólt az európai uniós csatlakozásról, amelynek érdekében "ellenzéknek és kormánypártoknak" össze kell fogniuk. A Fidesz elnöke szerint ez az összefogás a környező országokban megvalósult.

- Egyedül Magyarországon fordult elő, hogy Medgyessy Péter kiment Brüsszelbe, átült a másik oldalra, és kritizálta saját kormányát. Az összefogás közös parancsa helyett az egyéni kampányt helyzete előtérbe. A közös ügy elárulása több mint bűn, hiba - mondta a fideszes pártelnök.

Pokorni Zoltán elismerte, hogy az egészségügy és a mezőgazdaság átalakítása lassabban ment előre, mint ahogyan azt tervezték. - Az egészségügyben érdemi reformra van szükség, ami elkezdődött - vélekedett a pártelnök.

Megítélése szerint abban, hogy a mezőgazdaságban a reform nem történt meg "a pártpolitikának is volt némi szerepe". Pokorni Zoltán kijelentette: sok a teendő e két területen, de nincs válság, mint ahogyan azt néhányan kiáltják.

Kapcsolódó elemek