2006 ősze: az MSZP-sek közül még senki nem kért elnézést
Azok féltik a jogállamot, akik 2006 őszén a fizikai erőszaktól sem riadtak vissza - hangsúlyozta Gulyás Gergely napirend előtti felszólalásában a parlamentben.
Dátum: 2011-10-03 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:09:14.082404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes Gulyás Gergely - visszaemlékezve a 2006 őszén zajló eseményekre - kijelentette: ma azok féltik a demokráciát, akik kormányzásuk idején a fizikai erőszakot is megengedhetőnek tartották ellenlábasaikkal szemben. A politikus bírálta a szocialista pártot, amelynek tagjai máig nem csatlakoznak az akkori eseményeket elítélő politikai konszenzushoz. A képviselő fontosnak tartotta a felelősségre vonást azok esetében, akik parancsot adtak a rendőröknek az erőszakoskodásra, vagy akik eltűrték, eltussolták azt. Mint mondta, a jogállamba vetett hit helyreállítása érdekében mindent meg kell tenni azért, hogy valamennyi szükséges dokumentum a nyomozóhatóság rendelkezésére álljon.
Válaszában Rétvári Bence államtitkár is azt hangsúlyozta, hogy a szocialisták nem voltak partnerek az ügy rendezésében, és bírálta azt is, hogy a pártból még senki nem kért elnézést a történtekért. Szerinte az MSZP a mai napig nem tudta feldolgozni az akkor történteket, ezt bizonyítja politikusaik hozzáállása.