Megalakult a devizahitelezést vizsgáló albizottság
A grémium elnöke, a fideszes Papcsák Ferenc azt mondja: bizonyítéka van arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején tudott a devizahitelezés kockázatairól, mégsem tett semmit – hangzott el az m1 Híradójában.
Dátum: 2011-10-03 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172929
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:09:14.424796, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Keddenként tíz órakor ülésezik majd a most megalakult bizottság. Azt vizsgálják: ki a felelős a devizahitelezésben kialakult helyzet miatt. A bizottság elnöke, a fideszes Papcsák Ferenc szerint, bizonyíték van arra, hogy Gyurcsány Ferenc tudott a kockázatokról, mert 2005 novemberében egy kormányzati portálon válaszolt egy ezzel kapcsolatos kérdésre.
Mind a költségvetés, mind az emberek szempontjából mondhatom azt, hogy ebben a levélben kiemelte, hogy magas költséggel jár, nagyon magas az árfolyamkockázata ennek a hitelezési formának, és a kormánynak be kell avatkoznia ebben a kérdésben – jelentette ki Papcsák Ferenc.
A bizottság meghallgatja az adott időszak pénzügyminisztereit, Matolcsy György gazdasági minisztert, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetőit és korábbi jegybankelnököket is.