Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pártlistákra szavazhatnak a határon túli magyarok

Pártlistás szavazást ígért a határon túl élő magyar állampolgároknak Semjén Zsolt. A nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes erről Szabadkán beszélt, ahol magyar állampolgársági eskütételen vett részt.


Dátum: 2011-10-04 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172953
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:09:23.179738, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem lesz kétféle magyar állampolgárság – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus. Semjén Zsolt közölte: az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan egymástól, és ezt a magyar parlament is kimondja még az ősz folyamán.

Ugyanarra a pártlistára lehet szavazni az uniós választáshoz hasonlóan Budapesten, Pécsen, Szegeden, Szombathelyen, Pozsonyban, Szabadkán, Sepsiszentgyörgyön, Sydneyben és Los Angelesben. Egy magyar nemzet van egy állampolgársággal, és mindenkinek meglesz a szavazati joga – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt reagált a délvidéki magyarokat a kárpótlásból kizáró szerb jogszabályra is. Azt mondta: Magyarország kénytelen lesz elgondolkodni azon, hogy Szerbia kaphat-e európai uniós tagjelölti státust, miután a belgrádi parlament döntése a vajdasági magyarokat tulajdonképpen kollektív háborús bűnösnek nyilvánította.

Kapcsolódó elemek