Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lázár: Érdemes egyszerűsíteni a rendszert + hang

Lázár János a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy bizonyos központi társadalmi célok - például a fölzárkóztatás, versenyképesség, jó szakképzés, jó egészségügyi ellátás - megvalósulása érdekében jó, ha az állam egy kézbe veszi az intézményeket.


Dátum: 2011-10-04 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:09:24.195071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Lázár János az MR1 180 perc című műsorában

A Fidesz frakcióvezetője szerint több területen, így a felzárkóztatásban és a versenyképesség kialakításában is előnyt jelenthet, hogy az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket. Úgy vélte, ebből egy átlagpolgár nem sokat fog megérezni.

Lázár János a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy bizonyos központi társadalmi célok - például a fölzárkóztatás, versenyképesség, jó szakképzés, jó egészségügyi ellátás - megvalósulása érdekében jó, ha az állam egy kézbe veszi az intézményeket. Szerinte a koordináló, összefogó szerepet az állam jobban el tudja látni, ha jól működik. Ugyanakkor elismerte: nem kockázatmentes az átalakítás. 19 önkormányzatról van szó, melyek adóssága összesen 180 milliárd forint – tette hozzá Lázár János.

A képviselői juttatások rendszerének átszervezéséről szólva a frakcióvezető elmondta: céljuk, hogy minden közpénz követhető legyen, és kizárják a visszaélések lehetőségét. Tagadta ugyanakkor, hogy puhulna a tervezet. Hangsúlyozta, hogy a képviselőknek biztosítani kell a munkájukhoz szükséges feltételeket, de a pénzek elköltésének átláthatóságát is. Az elképzelések szerint a képviselők fizetése a mindenkori helyettes államtitkár bérének felelne meg – ez bruttó 750 ezer forintot jelent. Ez a térségben jellemző átlag alsó szintje, és kevesebb a mostaninál – tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője.

Lázár János arról is beszélt, hogy a választási törvény tervezetét még nem tekintik lezártnak, meghallgatják mások javaslatait is. Mint mondta: érdemes egyszerűsíteni a rendszert, ezért javasolják az egyfordulós választást. A Fidesz elnöksége támogatja, hogy a magyar állampolgársággal rendelkező határon túli magyarok pártlistára szavazhassanak – tette hozzá a Kossuth rádió180 perc című műsorában Lázár János.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 897, 'source_type': 'media', 'source_id': 7689, 'target_type': 'article', 'target_id': 111738, 'relation_type': 'describes'}