Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Mindenkinek egyenlő feltételeket kell biztosítani"

Az állam feladata az, hogy minden magyar állampolgár számára egyenlő feltételeket biztosítson akár az oktatás, akár az egészségügy terén – hangsúlyozta Giró-Szász András a köztévé Ma reggel című műsorában kedden. A kormányszóvivő emellett beszélt a Bajnai-kormány költségvetésében szereplő hamis adatokról, a 2012-es büdzséről, valamint arról, hogy a kormány tervei között szerepel egy új otthonteremtési program megalkotása.


Dátum: 2011-10-04 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172961
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:09:25.928713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Giró-Szász András az mtv Ma reggel című műsorában

Amikor a Bajnai-kormány elfogadta a 2010-es költségvetést, akkor az akkori kormány úgy definiálta, hogy szerintük jó irányba halad, bár vannak benne feszültségek, és ahhoz, hogy tartható legyen, 2010 második felében újabb és újabb lépéseket kell majd megtenni – jelentette ki Giró-Szász András azzal összefüggésben, hogy az Országgyűlés elfogadta a zárszámadási törvényben azt a passzust, amely szerint a Bajnai-kormány költségvetésében hamis adatok szerepeltek.

Mint ismert, Orbán Viktor hétfőn bejelentette, hogy a kormány átveszi a megyei önkormányzatok feladatait, és átvállalja a teljes hitelállományt. Ezzel kapcsolatban a kormányszóvivő hangsúlyozta, az állam feladata az, hogy minden magyar állampolgár számára egyenlő feltételeket biztosítson akár az oktatás, akár az egészségügy terén. Nem arról van szó, hogy az önkormányzatok rosszul látták el ezt a feladatot, hanem nem volt egyforma lehetőségük – fűzte hozzá.

Giró-Szász András kiemelte, úgy véli, a pénzintézetek „örömmel fogadják” ezt a bejelentést, mivel „az állam jobb adós, mint az önkormányzat”.

A 2012-es költségvetésről szólva elmondta, a kormány döntött arról, hogy 300 milliárd forintot egy védelmi, illetve árfolyamkockázati, kamatkockázati alapba tesz bele. Ez az összeg elegendő ahhoz, hogy szükség esetén oly mértékben korrigálja a költségvetést, hogy az nem befolyásolja a költségvetés céljait – fűzte hozzá a kormányszóvivő.

Giró-Szász András beszámolt arról is, hogy a 2012-es költségvetés tervezetéből kirajzolódik egy otthonteremtési program is. A kormány világosan látja, hogy az állam feladata, hogy segítse az állampolgárokat az otthonhoz jutásban – húzta alá.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1073, 'source_type': 'media', 'source_id': 7696, 'target_type': 'article', 'target_id': 111742, 'relation_type': 'describes'}