Szűcs: Közös felelősség vezetett minket
Mindegyik megye új, a regionális fejlesztési tanácsok helyére lépő rendszert fog kialakítani – hangsúlyozta Szűcs Lajos, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn.
Dátum: 2011-10-04 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=172963
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:09:26.604112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
19 megyei önkormányzat 459 intézményét érinti ez az átalakítás, több mint 150 ezer ember veszi igénybe az intézmények szolgáltatásait, és mintegy 30 ezer munkavállalót érint ez az átszervezés – jelentette ki Szűcs Lajos azzal összefüggésben, hogy 2012. január 1-től az állam átveszi a megyei önkormányzatok feladatait. A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta: a döntés meghozatalakor közös felelősség vezetett mindenkit.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a megállapodás „bizonyos vagyonelemek átadásáról is szól, illetve arról, hogy a tartozás- és követelésállományt is visszaadjuk az államnak”.
A következő uniós költségvetési időszakra való felkészülést már az új rendszerben működő megyei önkormányzatok fogják megtenni – hangsúlyozta. Szűcs Lajos hozzáfűzte, mindegyik megye új, a regionális fejlesztési tanácsok helyére lépő rendszert fog kialakítani.
Az előző kurzus éppen arról volt híres, hogy 2010-ig gyakorlatilag kipucolta a 2013-ig tartó folyamat teljes uniós költségvetési tartalékait- emlékeztetett.