A miniszterelnökhöz fordult a Magosz
Az agrárválság hathatós kezelése reményében szerdán Medgyessy Péter miniszterelnökhöz fordult a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) - jelentette be Jakab István, az érdekképviselet vezetője szerdán Budapesten a szervezet elnökségi ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2003-06-18 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:36.788728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sajtóértekezleten elhangzott: a gazda érdekképviselet azért fordult a miniszterelnökhöz, mert szerinte az agrárválság túlnőtt a szakminisztérium hatáskörén és a miniszterelnöktől várnak segítséget a gazdálkodók problémáik megoldásához.
A gazdák képviselői még szerdán találkozni szeretnének Medgyessy Péterrel.
Amennyiben erre nem lesz mód, úgy csütörtöktől megkezdik egy országos gazdademonstráció előkészítését, amelynek során a határátkelők környékét és a fővárosba bevezető utakat veszik blokád alá a tervek szerint.
A további lépésekről azonban a miniszterelnökkel történt tárgyalások után döntenek.
A sajtóértekezleten elhangzott az is, hogy amennyiben esetleg a miniszterelnök szerdán nem ér rá, úgy egy közeli időpont is megfelel a gazdák megbízottainak, de mielőbbi intézkedéseket várnak a szerintük halaszthatatlan ügyekben.
A sajtótájékoztatón Jakab István elismerte ugyan, hogy a sertéságazat helyzetét látszólag rendezték, ám a Magosz véleménye szerint még sincs rend a sertéspiacon. A túlsúlyos sertések újra termelődtek, annak ellenére, hogy 30 ezret kivontak a piacról. Az érdekképviselet szerint ismét mintegy 70 ezer túlsúlyos sertés van az országban.
Emellett a gazdák képviselői szerint még mindig nem megoldott a minősítés kérdése, ugyanis a gazdálkodóktól közvetítő kereskedők vásárolják fel a sertéseket igen nyomott áron.
A Vágóállat és Hús Terméktanács adataival szemben, ami 90 százalékos minősítési mutatót jelez, a gazdák véleménye az, hogy ez csupán 50 százalékra tehető.
A gazdálkodók tiltakoznak az országba beáramló húsimport miatt is.
Jakab István szerint a tejpiac is összeomlott, megállapodás hiányában. Példaként idézte, hogy a Mizo már havi árat hirdetett meg és júliusra 60 forintért kívánja a gazdáktól átvenni literenként a legjobb minőségű tejet. (Ez több mint 10 forinttal alacsonyabb a jelenlegi irányárnál.)
A piaci káosz kezelésére e területen is sürgős intézkedéseket szeretnének elérni a gazdák.
Főként a tejimitátumokkal, azaz a reggeli italokkal kapcsolatban szeretnének drasztikus intézkedéseket, mivel szerintük e termékek forgalma éves szinten eléri a 70-80 millió litert. Amennyiben ez az áruféleség megszűnne, úgy szerintük a tejpiaci problémák nagy része önmagától oldódna meg.
Továbbá tiltakoznak a jelentős importnövekedés miatt is, mivel a múlt évhez képest 40 százalékkal emelkedett a külföldről behozott tej mennyisége az idén a múlt év hasonló időszakához viszonyítva.
A Magosz szerint a gabonaágazatban is nagy a baj, mivel a kalászosok termésmennyiségének 40-50 százalékos csökkenése várható az aszály miatt. Ezért e piaci szegmensben is stabilizációs intézkedéseket sürgetnek.
Többek között a maximum 30 százalékos aszálykárt szenvedett területen hektáronként 10 ezer forintos jövedelempótló támogatást, míg az efelett aszálykárt szenvedett területeken pedig 20 ezer forintos hektáronkénti támogatást szeretnének elérni. Emellett a gázolaj jövedéki adójának 100 százalékos visszatérítését is kérik.
Ezek az ügyek a Magosz vezető tisztségviselői szerint már túlnőttek az agrártárca kompetenciáján és ezért fordultak közvetlenül a miniszterelnökhöz a problémák orvoslása érdekében.
MTI -fidesz