"Semmi nem indokolja a kamatemelést"
2010 előtt a bankok azt csináltak, amit akartak: egyoldalúan módosítottak szerződést, tetszés szerint változtattak a futó hitelek feltételein – jelentette ki Rogán Antal a TV2 Mokka című műsorában szerdán. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke ezzel összefüggésben hangsúlyozta: a jelenlegi kormány már eddig is sokat tett a helyzet megváltoztatásáért, ám további „szigorú lépésekre van szükség”.
Dátum: 2011-10-05 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173007
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:09:41.994915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Összehangolt lépések látszódnak, ráadásul pont a legnagyobb szereplők részéről, például azok részéről, akik a legnagyobb forintlikviditással rendelkeznek – jelentette ki Rogán Antal a bankokról szólva. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke úgy folytatta, néhány bank két százalékkal megemelte a forinthitelek kamatát, holott „semmi nem történt, ami ezt indokolná”.
Mint mondta, a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata több hónapig is eltart majd. Azért fordultam a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének az elnökéhez, mert azt gondolom, hogy a fogyasztóvédelmi szabályok korlátot szabnak annak, hogy valaki hogy emelheti az árait – emelte ki a politikus.
Felhívta a figyelmet arra, hogy ez a kormány sokat tett azért, hogy a 2010 előtti helyzet megváltozzon. 2010 előtt a bankok azt csináltak, amit akartak: egyoldalúan módosítottak szerződést, tetszés szerint változtattak a futó hitelek feltételein – emlékeztetett, hozzátéve: „ezeket egyre jobban beszigorítottuk”. Rogán Antal úgy fogalmazott, még szigorúbb lépésekre van szükség.
Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzet miatt a Parlamentnek „nem szabad várnia a referenciakamat bevezetésével, azt gyorsan be kell hozni a Ház elé, és minél hamarabb hatályba kell léptetni”.
Rogán Antal emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság 1991-es és 1995-ös ítélete kimondja, hogy a kormánynak és a Parlamentnek joga van beavatkozni a szerződésekbe, amikor olyan helyzetek alakulnak ki, amelyek előre nem látható kockázatot jelentenek, és tömegesen érintik az embereket. Jelenleg a devizahitelek esetében ez a helyzet – szögezte le.