Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feljelentést tett a Fidesz illetéktelen kopogtatócédula-gyűjtés miatt

A Fidesz nevében illetéktelenek gyűjtenek kopogtató cédulákat a november 13-i időközi országgyűlési képviselőválasztásra.

Dátum: 2011-10-05 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:09:44.700496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Dankó Virág, a II. kerületi Fidesz elnökségi tagja szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy az elmúlt napokban több olyan állampolgári bejelentést kaptak, miszerint ismeretlenek a Fidesz részére és a párt nevében kérik el az ajánlószelvényeket. Emellett az ismeretlenek az állítják hogy még nem tudni, kit indít a Fidesz - KDNP a novemberi választásokon, ezért csak személyes adataikkal kitöltve és aláírva adják oda a szelvényeket - derült ki a közleményből.

Az elnökségi tag jelezte: több hete nyilvánosságra hozták, hogy a párt egyéni országgyűlési képviselő jelöltje Láng Zsolt a november 13-i időközi országgyűlési képviselőválasztáson. Dankó Virág arra kérte a választókat, értesítsék a Helyi Választási Bizottságot, vagy jelezzék a kerületi Fidesz irodában, ha a párt nevében megbízólevél és igazolvány nélkül ajánlószelvényt gyűjtő emberekkel találkoznak.

November 13-án időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak a II. kerületben lévő budapesti 2-es számú egyéni választókerületben. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert az Országgyűlés Balsai Istvánt (Fidesz) alkotmánybíróvá választotta, és a két tisztség összeférhetetlen egymással. Balsai István szeptember 1-jei hatállyal mondott le mandátumáról.

Kapcsolódó elemek