Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az MSZP, a Jobbik és az LMP együttműködése már önmagában is megdöbbentő"

"Gondolatok a magyar önkormányzásról címmel tart rendezvényt a Lehet Más a Politika pártja Esztergomban október 5-én, melynek plakátján több országgyűlési képviselő mellett engem is feltüntettek meghívott vendégként. Az eseményről szeptember 26-án a titkárom kapott meghívót, és másnap már válasz nélkül szerepeltem a plakáton" - olvasható Meggyes Tamás országgyűlési képviselő szerdai közleményében.


Dátum: 2011-10-05 14:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173019
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:09:45.915784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írja: az elmúlt 10 évben nem volt arra példa Esztergomban, hogy olyan rendezvény meghívóján szerepelt volna bármilyen képviselő, közéleti személyiség meghívott vendégként úgy, hogy arról nem várták volna meg visszajelzését. A képviselő kiemeli, hogy a rendezvényen nem tud részt venni, mert több héttel előre lekötött elfoglaltsága van.

A politikus kitér arra is, hogy a programon pedig olyan személyek vesznek részt (Hegedűs Lórántné Jobbik, Szilágyi Péter LMP, Lukács Zoltán MSZP), akik parlamenti felszólalásaikban sorozatosan lejáratták Esztergomot, valótlan állításaikkal rombolták hírnevét. A három párt támogatja Tétényi Évát törvénytelen lépéseiben, amellyel a polgármester- asszony évekre ellehetetlenítette Esztergomot. Az MSZP, a Jobbik és az LMP együttműködése pedig már önmagában is megdöbbentő - zárul a képviselő közleménye.

Kapcsolódó elemek