Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Paks: pár napig vizsgálódnak csak a nemzetközi szakértők

A Fidesz megdöbbenéssel értesült róla, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) 11 fős delegációja csak néhány napig vizsgálja a paksi atomerőművet, ahol Európa második legsúlyosabb nukleáris üzemzavara következett be. A Fidesz - az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló, 1990. évi LV. törvény 8.§ (1.) bekezdése alapján - arra kéri Csillag Istvánt, hogy megismerhessék majd a nemzetközi szervezet alig egy hetes vizsgálódásának tárgyát és értelmét.


Dátum: 2003-06-18 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11829
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:37.437483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Úr!

Ez év április 11-én Pakson Európa 2. legsúlyosabb nukleáris üzemzavara következett be, amelynek okait és következményeit minden részletre kiterjedően és megnyugtató módon máig sem ismerhette meg a közvélemény.

Az eddig napvilágot látott tényeknek nem sikerült megnyugtatniuk a hazai és nemzetközi szervezeteket sem, nyilván ezért is kérte fel miniszter úr a vizsgálat lefolytatására a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget (NAÜ). A mai napon azonban megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a NAÜ 11 fős delegációja, amely két napja tartózkodik Magyarországon, egy hét múlva már távozni is szándékozik. Egyetértve több hazai környezetvédő és energetikával foglalkozó társadalmi szervezet aggodalmával - miszerint néhány nap nem elegendő egy elmélyült, mindenre kiterjedő, tényfeltáró vizsgálat lefolytatásához - valószínűsíthető, hogy az emberek aggodalmát a továbbiakban sem sikerül majd eloszlatni.

Ezért arra kérjük tisztelt Miniszter urat, hogy a NAÜ felkérésének dokumentumát - az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló, 1990. évi LV. törvény 8.§ (1.) bekezdése alapján - számunkra soron kívül megküldeni szíveskedjék, hogy mindenki láthassa a nemzetközi szervezet alig egy hetes vizsgálódásának tárgyát és értelmét.

Tegnap óta azt is tudhatjuk - a kamerás vizsgálatok kimutatták -, hogy a 2-es reaktor melletti tisztítótartályon belüli állapotra felvázolt lehetőségek közül a legkomolyabb vált valóra, hiszen az összes fűtőelem, azaz több mint három és fél tonna hasadóanyag sérült meg és vált teljesen használhatatlanná. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy megoldásnak még a körvonalai sem rajzolódtak ki két hónap elteltével, pedig a legnagyobb nukleáris kockázatot napjainkban éppen a döntésképtelenség jelenti.

Ezért arra is megkérjük tisztelt Miniszter urat, hogy - latba vetve befolyását - haladéktalanul tegyen meg mindent egyrészt a biztonságos üzemeltetésben nemzetközi elismerést kiérdemelt paksi szakemberek önállóságának visszaállítása, másrészt az üzemzavar okát, körülményeit, és Magyarország valamennyi polgárát aggodalommal eltöltő probléma hatását vizsgáló parlamenti bizottság mielőbbi felállítása érdekében. Bizonyára Ön is egyet ért velünk abban, hogy az üzemzavar bekövetkezése után közös érdekünk a probléma feltárása és jövőbeni elkerülése, valamint az emberek jogos aggodalmának enyhítése érdekében a nukleáris biztonság valódi helyreállítása. A megnyugtató megoldáshoz azonban a politikának is megfelelő támogatást kell nyújtania. Ebben pedig - a megtépázott bizalom helyreállításától a vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatáig - meghatározó szerepe lehet egy paritásos alapon létrehozott parlamenti vizsgálóbizottságnak. Így megvalósulhat a Parlament és az országgyűlési képviselők azon kötelessége, hogy a választópolgároknak a nukleáris biztonság helyreállítására irányuló akaratát - akár a termelési szempontokkal szemben is - érvényre juttassa.

Budapest, 2003. Június 18. Tisztelettel:

A Fidesz Magyar Polgári Szövetség

Környezetvédelmi Kabinetje

nevében:

dr. Turi-Kovács Béla

a Környezetvédelmi Bizottság

elnöke

Dr.Illés Zoltán, dr. Pap János, Gyapay Zoltán, Manninger Jenő, Parragh Dénes, Tóth Gábor, Tóth István

A Fidesz Magyar Polgári Szövetség

Tolna megyei országgyűlési képviselői

nevében:

Koltai Tamás

a Fidesz Tolna megyei

elnöke

dr. Braun Márton, Fehérvári Tamás, Potápi Árpád, Tóth Ferenc

Kapcsolódó elemek