Október 6.: megemlékezések országszerte
Országszerte megemlékezéseket tartanak az aradi vértanúk napján, amelyet 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánított a kormány.
Dátum: 2011-10-06 08:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:09:52.770064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Fiumei úti nemzeti sírkertben emlékezik meg, és helyez el koszorút a Batthyány-mauzóleumnál.
A fővárosban több kerületben, így a II. és a IV. kerületben is megemlékezéseket tartanak az önkormányzatok, a XXII. kerületben a Baross Gábor Telepi Polgári Kör tart rendezvényt.
Országszerte több városban lesznek hivatalos programok; koszorúzást és megemlékezést tartanak Kecskeméten, Nagykanizsán, Lőkösházán, Hévízen, Szentendrén, Salgótarjánban, Keszthelyen, Miskolcon, Veszprémben és Kaposváron is.
1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.