Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tizenhárom tölgyfa

Dátum: 2011-10-06 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:09:55.308123, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Ludwig Emil: Valamikor a XIX. század végén bukkant fel először, majd terjedt el a Dunántúltól a Felvidéken át Erdélyig az a legenda, hogy az alkalmi temetőhelyen pár esztendő alatt egy eperfa vagy tölgyfa/tölgyfák nőttek, a lehullott termésükből hazavittek a jó magyar emberek, hogy otthon elültessék, felneveljék a hősök emlékére. Még ma is, főleg a nyugati országrészben, a zalai, vasi végvidékek falvaiban hallani azt a históriát, amely szerint Deák Ferenc az önkényuralom idején elutazott Aradra leróni tiszteletét a mártírok kegyhelyénél, és az onnan magával hozott makkokból nőtt a tizenhárom tölgyfája a „zalai birtokán”, Kehidán (Pusztaszentlászlón, Söjtörön stb.).

Kapcsolódó elemek