Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az aradi vértanúkra emlékeztek a Vajdaságban

A vajdasági magyarok az aradi vértanúk emléknapja, az október 6-i gyásznap 162. évfordulójának előestéjén, szerdán Zomborban, Schweidel József honvédtábornok szülővárosában emlékeztek meg elsőként az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről, Nagybecskereken pedig Lázár Vilmos aradi vértanú, honvédtábornok emléktábláját koszorúzták meg.

Dátum: 2011-10-06 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:09:56.045297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Zomborban a kegyeleti napot a Magyar Polgári Kaszinó, a Szent György Lovagrend Délvidéki Nagypriorátusa és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervezte meg. A rendezvénysorozat a Szent Rókus köztemetőben ökomenikus kegyeletadással kezdődött. A vajdasági magyar pártok és civil szervezetek képviselői mellett a szabadságharc, valamint a két világháború hősi halottainak és ártatlan áldozatainak emlékhelyénél, továbbá a hősi halált haltak és a temetetlen halottak emlékfalánál koszorút helyeztek el a Magyar Köztársaság belgrádi nagykövetségének és a magyarországi testvértelepüléseknek a képviselői. Ezt követően a Szentháromság római katolikus templomban engesztelő gyászmisére került sor - számolt be a megemlékezésről a VajdaságMa hírportál.

A Magyar Polgári Kaszinó udvarán Schweidel József aradi vértanú emléktáblájánál és az 1956. évi forradalom és szabadságharc emléktáblájánál koszorúztak. A kaszinó termében zajló művelődési rendezvényen Karcher Erzsébet, a Magyar Polgári Kaszinó vezetője és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a tartományi kormány alelnöke mondott ünnepi beszédet. Karcher Erzsébet az aradi vértanúk példamutatásáról szólt, Pásztor István pedig az elkötelezettség és a vállalás ünnepeként beszélt a megemlékezésről. Rámutatott arra, hogy a tizenhárom aradi vértanú közül négy vajdasági származású volt.

Nagybecskereken, a székesegyházban összegyűlt emlékező magyarság meghallgatta az Emmanuel kamarakórus előadását, majd ezt követően Lázár Vilmos aradi vértanú, honvédtábornok emléktáblájánál helyezték el az emlékezés virágait. Nagybecskereken hangversennyel is emlékeztek a nemzeti gyásznapra.

Kapcsolódó elemek