Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP ne riogassa a budapestieket!

A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön közleményben szólította fel a Népszavát és Horváth Csaba frakcióvezetőt, hogy ne folytassák a közvélemény félrevezető riogatását.


Dátum: 2011-10-06 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:09:58.306402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják: a Népszava és a fővárosi szocialista frakcióvezető „Orbán-Tarlós paktum a kórházakról” című kampányára reagálva a főváros vezetése kijelenti, hogy a fenti nyilatkozatokban szereplő állítások minden alapot nélkülöznek és teljesen érthetetlenek. Megerősítik, hogy a Fővárosi Közgyűlés határozatait és a főpolgármester által elfogadott feltételeket a városvezetés az ezekben foglaltaknak megfelelően maradéktalanul betartja.

Kapcsolódó elemek