Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új lendületet kap hazánk és Szaúd-Arábia együttműködése

Külügyi együttműködési megállapodást írt alá hazánk Szaúd-Arábiával, melynek értelmében folyamatosan egyeztet a két ország a jövőben - mondta Németh Zsolt a Hír TV Rájátszás című műsorában szerdán.


Dátum: 2011-10-06 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173057
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:09:59.426649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Németh Zsolt a HírTV Rájátszás című műsorában

A Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának szavai szerint fontosnak tűnik a gazdasági életben számtalan ügy, melyekben a két ország szorosabbra fűzi kapcsolatait. Németh erre példaként említette a beruházásvédelmi, a kettős adóztatásról és az oktatásról szóló, vagy a tudományos-technikai megállapodásokat.

„Az arabok szeretnének Magyarországon termeltetni, és igényük van arra, hogy jó minőségű élelmiszerhez juthassanak” – válaszolta a politikus arra a felvetésre, hogy a tárgyalásokon szóba került-e az, hogy hazánk milyen termékeket és szolgáltatásokat tudna exportálni a közel-keleti országba.

Kifejezetten érdekli a szaúdiakat hazánkban az ingatlanberuházások és a gyógyturizmus területe –mutatott rá Németh. Hozzátette: ezen túlmenően a napelemgyártás és az öntözési technológiák hasznosítása is olyan területei a magyar gazdaságnak, amelyek felkeltették  szaúd-Arábia érdeklődését.

Nagyon sajátos helyzetben vannak az arab országok, ugyanis ott a kamat nem egy elfogadott jövedelemforma, ezért egy különleges pénzügyi együttműködési struktúrát kezdett kiépíteni a két ország az úgynevezett iszlám kötvények megalkotásával – fejtette ki az államtitkár arra a kérdésre válaszolva, hogy szóba került-e a tárgyalásokon az, hogy a közel-keleti ország hajlandó lenne vásárolni magyar államkötvényeket.

A szerb restitúciós törvénnyel kapcsolatban - amely kizárja a szerbiai magyarok egy részét a kollektív bűnösség elve alapján a kárpótlásból -, Németh aláhúzta: megdöbbentő, ami déli szomszédunknál történik, hozzátéve: ez az elmúlt években megindult megbékélési folyamat arculcsapása. Megfogalmazása szerint a kollektív bűnösség elvének újjáélesztésével, és azzal, hogy ennek konkrét jogkövetkezménye van a ma élő magyar közösségekre a benesi dekrétumok korában vagy a legsötétebb ficoi időkben is rémálom lett volna.

Németh ezzel összefüggésben kiemelte: mindezt akkor teszik a szerbek, amikor hazánk mindent megtett Szerbia uniós csatlakozásának felgyorsításáért, és egyébként kiváló a két állam viszonya.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 977, 'source_type': 'media', 'source_id': 7705, 'target_type': 'article', 'target_id': 111814, 'relation_type': 'describes'}