"A kormány a fokozottabb állami szerepvállalás pártján áll"
Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkára nyitotta meg a Milyen tulajdonos az állam? c. szakmai konferenciát a budapesti Gerbeaud-házban, 2011. október 6-án - olvasható a fejlesztési tárca csütörtökön portálunkhoz eljuttatott közleményében.
Dátum: 2011-10-06 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:09:59.770654, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár előadásában rámutatott: Magyarország gazdasági kondícióinak a legkevésbé sem tett jót az, hogy az elmúlt időszak kormányai az állam tulajdonosi szerepkörének tudatos gyengítésére törekedtek. Ezzel szemben a jelenlegi kormány a fokozottabb állami szerepvállalás pártján áll. Egy erős állam, amely működése során kiemelt társadalmi feladatokat és hosszú távú stratégiai szempontokat is szem előtt tart, könnyebben képes kezelni a válsághelyzeteket, mert több eszközzel bír, mint az önmagát felszámoló, gyenge állam – tette hozzá az államtitkár.
Az állam politikai vállalkozó, ezért a hagyományos üzleti logikát olykor felülíró társadalmi és egyéb szempontokra is tekintettel kell lennie – fogalmazott Hegmanné Nemes Sára. A kormány arra törekszik, hogy a nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű ágazatokban és vállalatokban helyreállítsa és megerősítse az állam tulajdonosi szerepét.
Az államtitkár közölte: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kidolgozta Magyarország középtávú Nemzeti Vagyongazdálkodási Irányelveiről szóló javaslatát és várhatóan még az idén elkészül a nemzeti vagyon védelméről és megőrzéséről szóló sarkalatos törvény is. A jogszabály pontosan meghatározza majd az állami vagyon azon elemeit, amelyek szigorúan védettek, amelyek tartósan állami tulajdonban tartandók, de hasznosíthatóak, és amelyek a piaci vagyon körébe tartoznak, a társadalmi szempontokat is figyelembe véve hasznosíthatók.
Az állam csak akkor lehet jó tulajdonos, ha pontos képpel rendelkezik meglévő vagyonának állapotáról és azzal hosszú távon is fenntartható, felelős módon bánik. A felelős vagyonkezelés egyik kiemelt feltétele a kialakítás előtt álló egységes és hiteles vagyonnyilvántartás, amely nyilvános és kereshető lesz, így a közösség tulajdona szempontjából az egyik legfontosabb elvárás, a transzparencia elve is érvényesülni fog – közölte Hegmanné Nemes Sára. A nemzeti vagyongazdálkodás a rejtett privatizáció és vagyonkiáramlás helyett az állami vagyon megőrzésével, növekedésével és stratégiai portfólió menedzseléssel számol. A vagyongazdálkodás deklarált célja a hosszú távú értékteremtés, értékmegőrzés és nem a rövid távú bevétel-maximalizálás – fejtette ki az államtitkár.
Előadásában jelezte: jó néhány PPP-konstrukcióban megvalósított beruházás iskolapéldája a felelőtlen és a közösség érdekeivel ellentétes vagyongazdálkodásnak, amelyet a nemzeti szempontokat figyelembe vevő állami vagyonpolitika sosem tarthat védhetőnek. Hegmanné Nemes Sára rámutatott: a jövőben a kormány kiemelt felelőssége lesz, hogy a magántőkét csak indokolt, valós szükségletet kielégítő, az állam számára is előnyös konstrukció és kockázatmegosztás esetén vonja be beruházásaiba - zárul a minisztérium közleménye.