Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány kijavítja a Gyurcsány-korszak hibáit

Az MSZP továbbra is a munkanélküliség és a válság oldalán áll - reagált Szijjártó Péter a szocialista Gúr Nándor sajtótájékoztatójára.


Dátum: 2011-10-06 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:10:01.605045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gúr Nándor, a parlament foglalkoztatási bizottságának szocialista elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány munkahelyteremtésre vonatkozó ígéretei nem teljesültek, és azt hangoztatta, hogy a kiskeresetűeket sújtja a jövő évi költségvetés. Nyolc év elhibázott gazdaságpolitikája, egymást követő megszorító csomagjai, égbe szökő államadóssága és munkanélkülisége után indokolt lenne a szerénység a szocialisták részéről - reagált Gúr szavaira Szijjártó Péter.  A nemzeti ügyek kormánya kijavítja a Gyurcsány-korszak hibáit: jövőre kiteljesítjük a munka-, család- és vállalkozásbarát arányos adórendszert, legalább 200 ezer embernek adunk segély helyett munkát a Startmunka-program keretében, az államadósság további csökkentésével pedig növeljük Magyarország stabilitását - fogalmaz közleményében a miniszterelnök szóvivője.

Kapcsolódó elemek