Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nézőpont: átláthatóbb rendszert hozhat a Fidesz koncepciója

A Fidesz választójogi koncepciója egy a jelenleginél egyszerűbb, ésszerűbb, átláthatóbb és rugalmasabb választási rendszer kialakítását vetíti előre - mondta a Nézőpont Intézet választási szakértője az MTI birtokába került dokumentumban foglaltakat elemezve.


Dátum: 2011-10-06 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:10:08.323684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tervezetről szólva - amely egyfordulós, kétszavazatos választási rendszerre tesz javaslatot - Fodor Csaba hozzátette: a parlament létszámának csökkentése és a vegyes választási rendszer egyidejű fenntartása módosítja az egyéni választókerületi és listás mandátumok arányát. A 90-110 közötti egyéni választókerület szerepe hangsúlyos a modellben, ugyanakkor az új választókerületi térkép kiegyenlíti a jelenlegi választókerületi aránytalanságokat - mondta az elemző.

A szakértő szerint az egyéni választókerületek modellen belüli relatív nagy száma elősegíti továbbá a stabil kormány alakulását, ami a kivételes válsághelyzet kezelése kapcsán nem elhanyagolható tényező. Fodor Csaba elmondta: a listás arányosságot mérsékelten korlátozó, a választók számára sok esetben nem átlátható területi listák helyett a jövőben országos pártlistákra lehet szavazni, ahol az egyéni választókerületben mandátumot nem eredményező szavazatokat is kompenzálják.

Szerinte ez a kombinált arányossági elem biztosítja a politikai többszínűséget a parlamentben, a második választási forduló megszűntetése pedig erősíti a rendszer átláthatóságát. Az elemző fontos újdonságnak tartotta a külhoni magyar állampolgárok választójogának biztosítását.

A választási szakértő kitért arra is, hogy az egyéni választókerületek súlya megnő a rendszeren belül, ami - mint mondta - a hiteles személyiség szerepének erősödését vonja maga után. Úgy vélte: amennyiben a jelenlegi pártrendszer átalakuláson megy keresztül, és az erőviszonyok is megváltoznak, egy innovatív ellenzéki erő számára is adott a lehetőség a stabil kormánytöbbség megszerzésére, éppen az egyéni választókerületek relatíve nagy súlya miatt.

"A nemzetiségek parlamenti képviselete tovább erősíti a társadalmi- és ezen keresztül a politikai sokszínűség megjelenését a parlamentben" - vélte Fodor Csaba. A Fidesz koncepciója szerint a 200 fős parlamentet egyfordulós, kétszavazatos, töredékszavazat-visszaszámláló elemekkel kombinált választási rendszeren keresztül választhatják meg, amely a legkisebb szavazatveszteség érdekében kombinálja a többségi (egyéni) és az arányos (pártlistás) rendszert.

Kapcsolódó elemek