Képzés az ügyfélbarát közigazgatásért Hevesben
Készségfejlesztő képzésen vesz részt októberben a Heves Megyei Kormányhivatal száz tisztviselője, elsősorban az integrálódott szakigazgatási szervek ügyfélszolgálati feladatot ellátó munkatársai - tájékoztatta a kormányhivatalt vezető kormánymegbízott csütörtökön az MTI-t.
Dátum: 2011-10-06 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:10:09.020434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló egynapos, gyakorlatorientált tréningen a kormánytisztviselők elsajátíthatják többek között az ügyfélbarát, etikus magatartás alapelveit - közölte Horváth László. Mint elmondta, a képzés célja, hogy olyan készségek kialakulását segítse elő, amelyek birtokában a résztvevők eredményesebben tudják végezni munkájukat az ügyfélközpontú, hatékony területi államigazgatás megvalósítása érdekében. A pénteken kezdődő képzésen a kormányhivatal mind a 15 szakigazgatási szervének munkatársai képviseltetik magukat - mondta a kormánymegbízott.