Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cáfolja Áder, hogy az Országos Bírói Hivatal elnöke lesz

Áder János nem lesz az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke, ahogy arról az utóbbi napokban több lap is beszámolt. A Fidesz európai parlamenti képviselője csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva hírlapi kacsának minősítette az információt, és cáfolta azt.


Dátum: 2011-10-06 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:10:09.402782, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerdán a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap is azt írta, hogy Áder János esélyes az Országos Igazságszolgáltatási Tanács helyébe lépő Országos Bírói Hivatal (OBH) élére. A januárban felálló hivatal elnöke nem lesz azonos a Kúria (az eddigi Legfelsőbb Bíróság) elnökével, hanem a Parlament választja majd meg kétharmados többséggel, kilenc évre. Az OBH nevezné ki a bírókat, döntene a bíróságok költségvetéséről, felette hivatali szinten az igazságügyi tárca állna, de az új szervezet a minisztériumtól függetlenül működne. Áder János hangsúlyozta, hogy az igazságszolgáltatási reformját érintő törvénytervezetek szerint az OBH elnöke csak a bírói karból kerülhet ki, és mint hozzátette, ő nem tagja a testületnek.

Kapcsolódó elemek