Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Húsz éves a visegrádi csoport

A visegrádi csoport (V4) fennállásának 20. évfordulója alkalmából találkozik ma Budapesten a magyar, a szlovák, a cseh és a lengyel államfő. A csúcs második napját Visegrádon tartják.

Dátum: 2011-10-07 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:10:10.934428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A négy köztársasági elnök pénteken Budapesten beszédet mond a Közép-Európa gazdasági potenciálja és lehetőségei című konferencián. Este az államfők koncerten vesznek részt a Művészetek Palotájában, a hangverseny programjában mind a négy ország zeneszerzőinek művei szerepelnek. Az eseményre meghívót kaptak a budapesti diplomáciai testület tagjai is.

Szombaton a köztársasági elnökök ellátogatnak Visegrádra, plenáris tárgyalásukon áttekintik és értékelik a V4-együttműködás elmúlt 20 évét, a régió energiaellátásának kihívásait, szó lesz a négy ország helyzetéről a makroregionális stratégiák (balti stratégia, Duna-stratégia) "metszéspontjában", továbbá a civil kapcsolatok szerepéről, az ifjúsági- és sportegyüttműködésről - mondta Vajna Márton, a Köztársasági Elnöki Hivatal külügyi hivatalvezetője korábban. Schmitt Pál kétoldalú megbeszéléseket is folytat vendégeivel.

Kapcsolódó elemek