Becstelenek
Dátum: 2011-10-07 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:10:11.761799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
: Gyurcsány Ferenc számára nincsen visszaút. Persze adódik a kérdés azonnal: honnan hová nincs visszaút neki? A politikába eddig sem volt visszaútja. 2006 szeptembere óta nincs neki. Minden, ami azóta történt vele és mivelünk, mindössze pótcselekvés. Tehetetlenségi erő és tehetetlenség és kilátástalanság és a hatalomhoz ragaszkodás, bármi áron. Amivel az MSZP és csatolt részei vádolják a Fideszt, az legbelső lényegük őnekik. S gyakorta elhangzik, hogy húsz (tíz, öt, egy – mindig attól függ, mennyi idő is telt el éppen!) évvel a rendszerváltás után kár és felesleges „komcsizni”, azért azt mégiscsak muszáj leszögezzük, hogy ez a magatartás, ez a lélekállapot a kommunisták második legfontosabb tulajdonsága.