Baltazár Színház: Repülési engedély - angyaloknak
Repülési engedély - angyaloknak című utcaszínházi produkcióját csütörtökön mutatja be Budapesten az értelmi fogyatékos fiatalok alkotta Baltazár Színház - tájékoztatta a társulat Pr-menedzsere szerdán az MTI-t. A társulat a belvárosban, a Vörösmarty téri Oroszlános kútnál adja elő a darabot, amely a hitről, a hit elvesztéséről szól, mondta Papp Beáta.
Dátum: 2003-06-18 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:38.961665, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Papp Beáta elmondta, az öt évvel ezelőtt alakult színház a produkció premierjét a Pécsi Országos Színházi Találkozón tartotta, s az előadás nagy siker aratott a szakma és közönség körében.
A darabot a József Attila-díjas Vörös István írta, zenéjét Darvas Ferenc szerezte. Az előadást Elek Dóra rendezte, a koreográfiát a belga Julie Bougard készítette, a jelmezeket Földi Andrea, a díszleteket pedig Preisich Anikó tervezte. Papp Beáta szólt arról, hogy a Repülési engedély - angyaloknak című darabot a jövő héten Grazban, majd Nyírbátorban, Kapolcson, az óbudai Sziget fesztiválon és Esztergomban mutatják be.
Az utcaszínházi előadást ősszel a Millenáris Parkban és a Budapesti Őszi Fesztiválon is műsorra tűzik. A Baltazár Színház megalakulása óta a Ferencvárosi Művelődési Központban játszik. A társulat évente egy új darabot mutat be.
MTI - fidesz.hu