Budai: Veres és Tátrai is felelős a kárért + videó
Amennyiben a nyomozóhatóság olyan helyzetbe fog kerülni, hogy Veres János cselekvőségére vonatkozóan megalapozott gyanúval rendelkezik, akkor természetesen lehet kérni a Parlamenttől a mentelmi jogának a felfüggesztését – jelentette ki a Budapest Airport (BA Zrt.) privatizációja kapcsán Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a hírTV Rájátszás című műsorában.
Dátum: 2011-10-07 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173114
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:10:21.114944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mind Veres János, a Gyurcsány-kormány pénzügyminisztere, mind pedig Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori vezetője felelős azért, hogy a Budapest Airport privatizációja során a Magyar Államot 24 milliárd forintos kár érte - szögezte le Budai Gyula. A magánkézbe adásról szóló megállapodást a német Hochtief céggel ugyanis Veres János írta alá, Tátrai Miklós pedig 2008 novemberében hozzájárult ahhoz, hogy a szerződésben előírt beruházásokra vonatkozó teljesítést a német reptér-üzemeltető vállalat átütemezés címén elodázhassa.
Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos kijelentette: „amennyiben a nyomozóhatóság olyan helyzetbe fog kerülni, hogy Veres János cselekvőségére vonatkozóan megalapozott gyanúval rendelkezik, akkor természetesen lehet kérni a Parlamenttől a mentelmi jogának a felfüggesztését”.