Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Pontosan tudom, mely területeken lehet azonnal lépni"

Beiktatását követően a mindennapi politikai élet aktív résztvevőjeként, egyfajta erős érdekérvényesítőként vívhatja meg azokat a harcokat amit elődje, Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) jelenlegi elnöke nehezen tudott abszolválni - mondta L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő, az NKA leendő elnöke a Hír TV Rájátszás című műsorában csütörtökön.


Dátum: 2011-10-07 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:10:22.789614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: L Simon László a Hír Tv Rájátszás című műsorában

Azt az elvárást fogalmazták meg a munkámmal kapcsolatban, hogy az egyre szigorúbb költségvetési körülmények között mindent tegyünk meg, hogy az alap működőképes maradjon, növeljük a hatékonyságot és a pályázók komfortérzetét. Ez nem egyszerű, de nem is lehetetlen feladat - mondta L. Simon László, akit október 15-től a Nemzeti Kulturális Alap elnöki posztjára nevezett ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.  Kifejtette, racionalizálni kívánják az NKA szakkollégiumainak kuratóriumi rendszerét, a tervek szerint a jelenlegi 143 civil kurátor helyett kevesebben töltik majd be ezt a munkakört.

Arra a kérdésre, ezzel a lépéssel mennyit fognak tudni megtakarítani a rendszernek, a fideszes képviselő úgy válaszolt, a megspórolt pénzeket a pályázati rendszerbe fogják visszaforgatni, de arról, hogy ez várhatóan mekkora összeg lesz, nem közölt biztos adatot.

L. Simon László úgy fogalmazott, pontosan tudja, mely területeken lehet azonnal lépni, van olyan kormányrendelet, amelynek a módosítását már kezdeményezte a miniszterelnöknél.

Kiemelte, van egy adminisztrációs tehercsökkentési kötelezettségük, amit feltétlenül el kell végezni. Példának a levelezési rendszer egyszerűsítésének szükségességét említette, mert elmondása szerint minden levél, amit az NKA kiküld, tértivevényes küldeményként kell feladni, ami rendkívüli postaköltséget és adminisztrációs munkát jelent. Ez a probléma egy kormányrendelet módosítással megoldható – szögezte le L. Simon László.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3472, 'source_type': 'media', 'source_id': 7708, 'target_type': 'article', 'target_id': 111860, 'relation_type': 'describes'}