Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közös fellépés a kultúra hatékonyabb és nagyobb támogatásáért

A négy visegrádi ország azt szeretné, ha az Európai Unió a következő, 2014-2020-as költségvetési időszakban nagyobb összegeket fordítana a kultúra támogatására mint eddig - jelentette ki Jirí Besser cseh kulturális miniszter pénteken a V4-ek kulturális minisztereinek kétnapos találkozója után.

Dátum: 2011-10-07 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:10:23.563114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A dél-morvaországi Mikulovban megtartott tanácskozáson Magyarországot Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára képviselte. A cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák kulturális tárcavezető a találkozó végén péntek délelőtt emlékeztetőt írt alá, amely rögzíti a V4-ek közös fellépését annak érdekében, hogy a kulturális tevékenység 2014 után hatékonyabb és nagyobb támogatást kapjon az uniós alapokból. Politikai elemzők véleménye szerint a V4-ek közös fellépése, például a kultúrára - főleg a kulturális és történelmi értékek megőrzésére - szánt pénzek lehívásában, jelentősen növeli esélyeiket a sikerre.

"Közösen kívánjuk felhívni az Európai Unió figyelmét arra, hogy a kultúra egyike lehetne a kohéziós politika legfőbb témáinak a következő 2014-2020-as programidőszakban. A kulturális szektor jelenleg mintegy ötmillió embernek ad munkát, és az összes európai uniós ország bruttó hazai termékének (GDP) 2,6 százalékát termeli" - szögezte le Besser.

A szakminiszterek a mikulovi tanácskozáson ezenkívül megvitatták azokat a lehetőségeket, hogyan lehetne nagyobb mértékben és hatékonyabban bekapcsolni a kulturális tevékenységet a régiók idegenforgalmába.

Kapcsolódó elemek