Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rágalmazási pereket vesztett Funar

A kolozsvári bíróság tegnap felmentette a kormánypárt főtitkárát, Cozmin Gusat mindkét, Gheorghe Funar által rágalmazás és becsületsértés vádjával indított perben. A döntés értelmében a hárommillió lejes perköltséget Kolozsvár polgármesterének kell állnia, Gusanak pedig nem kell kifizetnie a Funar által igényelt egy-egy milliárd lejes kártérítést.


Dátum: 2003-06-18 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:39.879853, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A városvezető még 2002 nyarán fogta perbe a PSD-főtitkárt, mert az egy kolozsvári sajtótájékoztatón bohócnak és papagájnak nevezte őt. Cozmin Gusa a törvényszéken azzal védekezett, hogy nem állt szándékában sértegetni, a kijelentések politikai nyilatkozata részeként hangzottak el, célpontjuk pedig Ghorghe Funar, mint a Nagy-Románia Párt főtitkára volt. A határozattal elégedetlen polgármester bejelentette, hogy fellebbez, illetve kérni fogja a pernek más városba való helyezését.

Forrás: transindex.ro

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek