Budai Gyula: Nem állunk meg az elszámoltatás útján
A kormány nem áll meg a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány által elkövetett gazdasági visszaélések kivizsgálásának, a politikai felelősök megtalálásának, az elszámoltatásnak az útján - mondta Budai Gyula a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Krisztusban van az igazság című, nyolcadik országos kongresszusán pénteken, Budapesten.
Dátum: 2011-10-07 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:10:29.580680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormánybiztos kifejtette: a hét folyamán hivatala befejezte a Hajdú-Bét károsultjai ügyének vizsgálatát, amelynek eredménye szerint - mint ismertette - az ügyben egyértelműen megállapítható a Wallis Rt. korábbi vezetőinek felelőssége. Budai Gyula az összefoglaló jelentést átadta az ügyben nyomozó Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Emlékeztetett, a Hajdú-Bét-ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség rendelt el nyomozást hűtlen kezelés, csődbűntett és hivatali visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A debreceni központú Hajdú-Bét egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója volt. Előbb 1998-ban, az orosz válság miatt került a cég a csőd szélére, ekkor szállt be tulajdonosként a Wallis Rt., amely 1999-ben többségi tulajdonos lett. 1999 és 2005 között a Wallis vezérigazgatója Bajnai Gordon volt. A Hajdú-Bétet 2001-ben ismét sikerült eredményessé tenni, a 2003-ban kialakult, legfőképpen a víziszárnyas-piac szereplőit sújtó válság azonban különösen súlyosan érintette a társaságot. A cég nem tudott fizetni a beszállítóknak, és önmaga ellen kért felszámolást. Az elégedetlen lúdtenyésztők több demonstrációt tartottak a Hajdú-Bét debreceni, valamint a Wallis budapesti központja előtt, követelve, hogy a szerintük az 5,5 milliárd forintot is meghaladó szállítói hitelt felhalmozó cég fizesse ki őket. Ez nem történt meg, és több libatartó öngyilkosságot követett el.
Budai Gyula a KÉSZ kongresszusán tartott előadásában mindemellett arról beszélt, hogy a kormány nem áll meg az elszámoltatás, a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kabinet által elkövetett gazdasági visszaélések kivizsgálásának, a politikai felelősök megtalálásának az útján. Mint fogalmazott, az elszámoltatás rögös útjának még az elején állnak, de végigmennek azon. A cél az, hogy azok a "bűnösök", akik csődhöz közeli helyzetbe hozták, eladósították Magyarországot, nyerjék el méltó büntetésüket akár politikai, akár jogi értelemben, de mindenképpen a jogállamiság keretei között - mondta a kormánybiztos, aki szerint az MSZP-SZDSZ-es kormányok "szabadrablást" folytattak az országban.Közölte, a kormánybiztosi hivatal hozzávetőleg 1.200 ügyben folytat, folytatott vizsgálatot. A vizsgálati tervben jelenleg több mint 30 kiemelt ügy szerepel.
A kormánybiztos kifejtette: a hét folyamán hivatala befejezte a Hajdú-Bét károsultjai ügyének vizsgálatát, amelynek eredménye szerint - mint ismertette - az ügyben egyértelműen megállapítható a Wallis Rt. korábbi vezetőinek felelőssége. Budai Gyula az összefoglaló jelentést átadta az ügyben nyomozó Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Emlékeztetett, a Hajdú-Bét-ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség rendelt el nyomozást hűtlen kezelés, csődbűntett és hivatali visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A debreceni központú Hajdú-Bét egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója volt. Előbb 1998-ban, az orosz válság miatt került a cég a csőd szélére, ekkor szállt be tulajdonosként a Wallis Rt., amely 1999-ben többségi tulajdonos lett. 1999 és 2005 között a Wallis vezérigazgatója Bajnai Gordon volt. A Hajdú-Bétet 2001-ben ismét sikerült eredményessé tenni, a 2003-ban kialakult, legfőképpen a víziszárnyas-piac szereplőit sújtó válság azonban különösen súlyosan érintette a társaságot. A cég nem tudott fizetni a beszállítóknak, és önmaga ellen kért felszámolást. Az elégedetlen lúdtenyésztők több demonstrációt tartottak a Hajdú-Bét debreceni, valamint a Wallis budapesti központja előtt, követelve, hogy a szerintük az 5,5 milliárd forintot is meghaladó szállítói hitelt felhalmozó cég fizesse ki őket. Ez nem történt meg, és több libatartó öngyilkosságot követett el.
Budai Gyula a KÉSZ kongresszusán tartott előadásában mindemellett arról beszélt, hogy a kormány nem áll meg az elszámoltatás, a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kabinet által elkövetett gazdasági visszaélések kivizsgálásának, a politikai felelősök megtalálásának az útján. Mint fogalmazott, az elszámoltatás rögös útjának még az elején állnak, de végigmennek azon. A cél az, hogy azok a "bűnösök", akik csődhöz közeli helyzetbe hozták, eladósították Magyarországot, nyerjék el méltó büntetésüket akár politikai, akár jogi értelemben, de mindenképpen a jogállamiság keretei között - mondta a kormánybiztos, aki szerint az MSZP-SZDSZ-es kormányok "szabadrablást" folytattak az országban.
Közölte, a kormánybiztosi hivatal hozzávetőleg 1.200 ügyben folytat, folytatott vizsgálatot. A vizsgálati tervben jelenleg több mint 30 kiemelt ügy szerepel.
Az oktatási államtitkár szerint a hallgatói szerződés elleni tiltakozás az igazságosság elleni tiltakozás. Hoffmann Rózsa erről a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) pénteki tanácskozásán beszélt a Parlamentben. Elmondta, várhatóan jövő hétre olyan formát kapnak az oktatási törvények, hogy a kormány, majd az Országgyűlés elé kerülhetnek.
Az oktatási államtitkár úgy fogalmazott, hogy ma az állam legnagyobb ellensége az adósság, és amíg ezt Magyarország le nem küzdi, addig nagyon meg kell gondolni, mire adunk ki minden egyes fillért. Ilyen körülmények között nem lehet megengedni, hogy például egy orvos a diploma megszerzése után külföldön kamatoztassa tudását jó fizetésért és annak a közösségnek soha ne adjon vissza semmit, amelyik a képzését vállalta, finanszírozta - hangsúlyozta. Ez nem felel meg az igazságosság elvének. Ezért rögzítik az új felsőoktatási törvényben az állami ösztöndíjjal támogatott képzésre felvett diákokkal a hallgatói szerződés megkötését. A szerződés kritériumait ugyanakkor még később dolgozzák ki - jelezte. A szerződés egy lehetőség - mondta Hoffmann Rózsa, hozzátéve: akinek a családja megengedheti magának azt, hogy finanszírozza tanulmányokat, annak nem kell ilyen szerződést kötnie. (A koncepcióban az szerepel, hogy az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgató a képzés megkezdése előtt szerződésben vállalná, hogy az állami támogatás fejében a végzése után meghatározott időtartamon belül, meghatározott ideig Magyarországon dolgozik. Példaként 10 év alatt 7 évet, 20 év alatt 15 évet említenek, és ennek nem teljesülése esetén az állami ösztöndíj formájában felvett és a képzés ellenértékeként a felsőoktatási intézménynek a képzésért befizetett összeget köteles visszatéríteni a diák.)
Hoffmann Rózsa a tanácskozáson beszélt még arról is, hogy várhatóan jövő hétre olyan formába kerülnek az oktatási törvények, hogy a kormány, majd az Országgyűlés elé kerülhetnek. A közoktatási intézményeknél az állami szerepvállalás növeléséről szólva kiemelte: az új rendszer nem fog többe kerülni, a források más finanszírozási csatornába kerülnek. Fő szabályként az állam lesz a fenntartó, de az önkormányzatok is megkaphatják ennek lehetőségét, ha meghatározott kritériumoknak megfelelnek - erősítette meg. Nem az a kérdés, hogy mennyiből lehet ezt megcsinálni, hanem, hogy meg kell-e csinálni. A válasz egyértelmű igen - fogalmazott. Az állam felelőssége abban nyilvánul meg, folytatta az államtitkár, hogy a tananyag egységes legyen, és a gyermekek ugyanazt a műveltségtartalmat kapják meg kelettől nyugatig. Szavait taps fogadta, amikor a tartalmi szabályozásról és a készülő kerettantervekről leszögezte: nem engednek választást a János vitéz és Harry Potter között, továbbra is kötelező lesz "a János vitéz, a Toldi vagy Trianon". Emellett lehet Harry Pottert is tanítani, a szabad időkeretben. Ellenőrzés is lesz, és meg kell büntetni azt az iskolát, amelyik például megakadályozza ravasz módon annak a jognak az érvényesülését, hogy hittant tanulhassanak állami iskolákban is a gyerekek - fűzte hozzá. Hoffmann Rózsa azt mondta, hogy helyére kell tenni a nevelést, ami alatt a személyiség teljes egészének formálását jelölte meg, aminek része az erkölcsi, a vallásos, a hazafias, a családi életre vagy a munkára nevelés.