Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

István, a király bemutató Csíksomlyón

Az István, a király című nagysikerű rockopera erdélyi premierjére kerül sor - közel húsz éve az ősbemutató után -- július 5-én, a csíksomlyói szabadtéri színpadon. A darabot az eredeti szereposztásban szeretnék bemutatni, legalábbis a főszereplőket illetően, így Varga Miklós lesz István, Koppányt pedig Vikidál Gyula játssza.


Dátum: 2003-06-18 17:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:40.470735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tánckart a budapesti Honvéd Együttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és a Háromszék Táncegyüttes előadóművészei alkotják. A tervek szerint a két szerző, Szörényi Levente és Bródy János is részt vesz a csíksomlyói előadáson, amelyre az Ezer Székely Leány Napja elnevezésű rendezvénysorozat záróakkordjként kerül sor.

transindex.ro - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek