Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ezerkétszáz lakás fűtését mentené Orosháza önkormányzata

Ha a GDF Suez gázszolgáltató társaság elfogadja az önkormányzat ajánlatát, akkor nem kapcsolják ki a gázt 1200 lakásban a felhalmozott tartozás miatt hétfőn Orosházán - közölte a város polgármestere vasárnap az MTI-vel.

Dátum: 2011-10-10 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173177
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:10:45.600036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az orosházi képviselő-testület a vasárnapi rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy a helyi lakásszövetkezet által felhalmozott 58 millió forintos tartozásból 30 millió forintot kiegyenlít, így esély van arra, hogy hétfőn nem kezdődnek meg a kikapcsolások - tájékoztatott Dancsó József (Fidesz).

A gázszolgáltató a napokban levélben értesítette a lakásszövetkezetet, hogy a tartozás miatt hétfőn megkezdi a gáz kikapcsolását.

A polgármester elmondta: a képviselők döntése értelmében a 30 millió forintot havi 2,5 millió forintos ütemezéssel kell a város kasszájába visszafizetnie a lakásszövetkezetnek. Erre forrást teremthet a szövetkezet közgyűlésének vasárnapi döntése, amelynek értelmében lakásonként hétezer forinttal megemelték a közös költséget.

Az önkormányzat segítségét azzal indokolta a polgármester, hogy ezzel is gesztust kívánnak gyakorolni azoknak a lakóknak, akik többségben vannak, és eddig is rendesen fizették a gázszolgáltatás árát. A képviselő-testület döntéséről haladéktalanul értesítik a gázszolgáltató céget.

Az önkormányzat a 30 millió forintot az általános tartalék, valamint a némileg megnövekedett adóbevételek terhére fizeti ki.

Dancsó József mindemellett kijelentette, hogy a lakásszövetkezet gazdálkodásával kapcsolatban jogi lépésekre is készülnek, hiszen például még nincs elfogadott tavalyi mérlegük sem.

Kapcsolódó elemek