"Fel kell számolni a jelenlegi rendszer aránytalanságait" + képgaléria
A Fidesz frakcióvezetője szerint változtatni kell az országgyűlési képviselők jelenlegi javadalmazási rendszerén, az ugyanis a kezdetektől fogva álszent, visszaélésekre alkalmas. Lázár János erről az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén beszélt. Ugyanitt a választójogi reformról szólva a frakcióvezető hangsúlyozta: százhat egyéni választókerületet választókerületet javasol a Fidesz-KDNP. Képgalériánk megtekinthető itt.
Dátum: 2011-10-10 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:10:49.759257, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus a kormánypárti frakciószövetségnek az új választási rendszerről szóló elképzeléseit ismertetve közölte: az egyéni választókerületek kialakításánál az egyik fő szempont a mostani szisztéma aránytalanságának felszámolása. Hangsúlyozta, a választókerületi határok nem lépnék át a jelenlegi megyerendszer határait.

A politikus a bizottság hétfői ülésén ismertette a javadalmazási szisztéma átalakításával kapcsolatos koncepcióját.
A módosítási tervezet szerint a képviselők a helyettes államtitkárokéval megegyező összegű - jelenleg csaknem havi bruttó 750 ezer forint - tiszteletdíjat kapnának, más pénzbeli juttatásra viszont nem volnának jogosultak jövő szeptembertől.