Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Loppert Dániel civil szervezetet alakít

"Jogsértettek Egyesülete" néven civil szervezet alakul - mondta a Medgyessy Péter miniszterelnököt Kapolcson tavaly nyáron árulónak nevező Loppert Dániel a budapesti Terror Háza Múzeum előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-06-18 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:41.976613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyesület alapítói közé tartozik "több olyan polgár, akik úgy érzik, hogy az elmúlt évben őket ért sérelmek mögött koncepció húzódik" - mondta a szervezet leendő elnöke.

"A szocialista kormány két lehetőséget engedélyez a hétköznapi emberek számára: vagy együttműködnek a hatalommal, vagy, ha ez nem tetszik, akkor ellenségnek tekinti őket" - tartalmazza az egyesületet kezdeményezők újságírók előtt felolvasott nyilatkozata.

A nyilatkozat íróinak közlése szerint a Kereszténydemokrata Internacionálé június 4-i lisszaboni határozata erősítette meg őket abban a meggyőződésükben, hogy a velük történt esetek nem különálló jogsértések, hanem azok mögött "koncepció húzódik".

A szervezet bejegyzését kérő levelet szerdán postázták a XIV. kerületi bíróságra.

Az egyesületet tíz tag alapította - közölte Loppert Dániel. A hatályos jogszabályok szerint egy egyesület bejegyzéséhez legalább tíz tagra van szükség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek