Módosító indítvány születhet a Puskás Stadionról
Ha a kormány októberben eldönti, hogy a Puskás Stadion mellé egy konferenciaközpont is felépüljön, akkor egy módosító indítvánnyal decemberig a sportlétesítménnyel kapcsolatos beruházás még bekerülhet a 2012-es költségvetésbe - mondta Bánki Erik, a parlament sportbizottságának fideszes elnöke a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.
Dátum: 2011-10-10 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:10:51.907417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: az új Puskás Stadion felépítése egyelőre nem szerepel a jövő évi büdzsében. Bánki azt támogatná, ha a hatvanezres stadion mellé felhúznák a hatezres konferenciaközpontot is, ugyanis költséghatékonyabbnak tartaná, ha az aréna ülőhelyei alatti teret is hasznosítanák. A sportbizottság elnöke szerint a beruházás - a kormány döntésétől függően - 80-120 milliárd forintba kerülhet majd 2014-ig. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője múlt szerdán az MTV Ma reggel című műsorában azt mondta, a kormány várhatóan még októberben dönt arról, hogy milyen költségkerettel, milyen fejlesztéseket lehet végrehajtani a Puskás Ferenc Stadionnal kapcsolatban a következő esztendőben.