Végtörlesztés: módosulnak a szabályok
A végtörlesztés joga akkor is megilleti a deviza-alapú jelzáloghitellel tartozót, ha a kölcsönnel már nem az eredeti pénzügyi intézménynek tartozik, a végtörlesztéshez csak forint alapú áthidaló kölcsön nyújtható, és akkor is lehetséges a végtörlesztés, ha a deviza alapú hitel folyósítása több részletben történt - a gazdasági bizottság a szocialista képviselők tartózkodásával megszavazta az ezeket a szabályokat tartalmazó, Rogán Antal bizottsági elnök (Fidesz) által hétfőn benyújtott módosító javaslatot, így az még hétfőn általános vitára a plénum elé kerül.
Dátum: 2011-10-10 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173201
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:10:54.518326, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A részletekben folyósított deviza hitel lényege az, hogy a lakásépítés ütemének megfelelően, többféle árfolyamon folyósította a bank a deviza alapú kölcsönt. A javaslat szerint ilyenkor a folyósításnál alkalmazott árfolyamok súlyozott átlagát kell figyelembe venni, így ha volt 180 forint feletti svájci frank hitel is a folyósításban, ez még nem zárja ki a végtörlesztést - indokolta javaslatát Rogán Antal.
A javaslat deviza alapú kölcsönnek minősíti azt is, ahol a törlesztés devizában történt, de a végtörlesztést az adós forintban teljesíti. A módosítások szükségességét Rogán Antal azzal indokolta, hogy a pénzügyi intézmények nem a jogalkotói szándéknak megfelelően értelmezték a végtörlesztés eredeti szabályait. Az új törvény további 50-80 ezer ember előtt nyitja meg a végtörlesztés lehetőségét. A bizottság tárgyalta még a kereskedelmi törvény módosításához beérkezett egyetlen módosító javaslatot, amelyet Szabó Rebeka (LMP) tett. A helyi termelői piacokat úgy szabályozná az eredeti benyújtó, Font Sándor, hogy ilyennek minősül az a piac, amelyen a megyében, vagy - attól függetlenül - a piac 40 kilométeres körzetében előállított áru van jelen. Budapesti helyi termelői piacon valamennyi magyarországi mezőgazdasági termelő árulhatna.A részletekben folyósított deviza hitel lényege az, hogy a lakásépítés ütemének megfelelően, többféle árfolyamon folyósította a bank a deviza alapú kölcsönt. A javaslat szerint ilyenkor a folyósításnál alkalmazott árfolyamok súlyozott átlagát kell figyelembe venni, így ha volt 180 forint feletti svájci frank hitel is a folyósításban, ez még nem zárja ki a végtörlesztést - indokolta javaslatát Rogán Antal.
A javaslat deviza alapú kölcsönnek minősíti azt is, ahol a törlesztés devizában történt, de a végtörlesztést az adós forintban teljesíti. A módosítások szükségességét Rogán Antal azzal indokolta, hogy a pénzügyi intézmények nem a jogalkotói szándéknak megfelelően értelmezték a végtörlesztés eredeti szabályait. Az új törvény további 50-80 ezer ember előtt nyitja meg a végtörlesztés lehetőségét.
A bizottság tárgyalta még a kereskedelmi törvény módosításához beérkezett egyetlen módosító javaslatot, amelyet Szabó Rebeka (LMP) tett. A helyi termelői piacokat úgy szabályozná az eredeti benyújtó, Font Sándor, hogy ilyennek minősül az a piac, amelyen a megyében, vagy - attól függetlenül - a piac 40 kilométeres körzetében előállított áru van jelen. Budapesti helyi termelői piacon valamennyi magyarországi mezőgazdasági termelő árulhatna.