Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb befogadóhelyeket nyitnak a hajléktalanok számára

A főpolgármester éppen a vasárnapihoz hasonló kihűléses haláleseteket szeretné elkerülni, ezért is nyit a főváros újabb befogadóhelyeket a hajléktalanok számára - hangzott el Tarlós István hétfői sajtótájékoztatóján.

Dátum: 2011-10-10 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:10:59.829362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Tarlós István hétfőn a tragikus esetre utalva azt hangoztatta: bizonyítva látja törekvéseik helyességét, hiszen éppen azt akarják elérni, hogy a hajléktalanok ne akárhol aludjanak, "mert annak ez lesz a következménye". Elmondta, jelenleg is "százmilliókat" költenek arra, hogy felújítsanak három, nagy befogadóképességű ingatlant a fedél nélkül élőknek, továbbá hogy munkalehetőséget biztosítsanak nekik.

A főpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy az előző, szocialista-szabad demokrata városvezetés utolsó ciklusában, 2006 és 2010 között 131 hajléktalan ember halt meg kihűlés miatt Budapesten.

Vasárnapra virradó éjszaka két hajléktalan férfi halt meg a VI. kerületi Hunyadi téren, halálukat az első vizsgálat szerint az 5-7 Celsius-fokos hidegben kihűlés okozta.

Kapcsolódó elemek