Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szorosabb együttműködés a magyar és osztrák natúrparkok között

Szorosabb együttműködésre törekszik egymással a kőszegi Natúrparkért Egyesület és az osztrák Verein Naturpark Geschriebenstein; egy október első napjaiban indult projekt keretében innovatív, határon átnyúló, egységes és fenntartható natúrparki térséget szeretnének létrehozni - tájékoztatott hétfőn Básthy Béla, Kőszeg alpolgármestere.

Dátum: 2011-10-10 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:11:01.699341, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A két szomszédos natúrpark együttműködése 15 évre tekint vissza, a partnerek fő célja az eddiginél szorosabb együttműködés szervezeti modelljének megalkotása, ebben építenek a harmadik partner, a Bécsi Egyetem szakértőinek munkájára - fűzte hozzá. Az együttműködés keretében a partnerek elkészítik a térség teljes és részletes vonzerőleltárát, fejlesztési stratégiáját, illetve közös akciókkal, képzésekkel felkészítik az önkormányzatokat, turisztikai vállalkozásokat és a lakosságot is a határon átnyúló térség teljes bemutatására. A projekt eredményeit egy magyarországi natúrpark roadshow keretében más határ menti területeken is szeretnék bemutatni, amitől a natúrpark ötlet terjedését, újabb natúrparkok indulását várják. Básthy Béla szólt arról, hogy Kőszegen rendezték meg október 7-én a magyar natúrparkok országos konferenciáját, amelyre kilenc magyar társnatúrparkból érkeztek vendégek, akik a Kőszegi-hegység körül működő összefogás iránt érdeklődtek.

Kapcsolódó elemek