Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pártlistára szavazhatnának a külhoni magyarok

Beavatkozás lenne a szomszédos országok belügyeibe, ha Magyarország a határon túli magyarok számára egyéni választókerületeket hozna létre, a tervek szerint ezért szavazhatnak majd a külhoni magyarok - regisztrációt követően - országos pártlistákra - mondta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában Áder János EP-képviselő, a választójogi és igazságszolgáltatási reform koordinátora.


Dátum: 2011-10-11 09:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:11:04.927056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha a szomszédos országok vitatják majd az új magyar választójogi törvényt, a külügy feladata lesz elmagyarázni számukra: a magyar parlament ugyanazt a jogot adja meg a határon túli magyaroknak, mint amelyet Szerbia, Horvátország vagy éppen Románia is megad - folytatta Áder János, rámutatva: az Európai Unió 27 tagállamából 24-ben biztostíják a határon túliak szavazati jogát, sőt, egyes országok esetében 20-30 éves hagyományról van szó. "Nem is értem ezt a vitát" - jegyezte meg. A politikus - német példára - megfelelő biztonsági követelmények kiépítése mellett a levélben történő szavazást szorgalmazza.

A kérdésre, hogy az új választójogi törvény miért tartja meg a korrupciónak is teret adó kopogtatócédulás rendszert, Áder János kifejtette: a választás komolysága megköveteli, hogy csak komoly, kormányképes alternatívák közül válasszanak az állampolgárok. Ha nincs semmilyen szűrő, akár mind a 170, adott esetben tücsköt-bogarat ígérő párt is elindulhatna a szavazáson, mindez pedig rengeteg érvénytelen szavazatot eredményezne - magyarázta a képviselő.

Kapcsolódó elemek