Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budai visszásságokat tárt fel a Máv Hajdú Kft-nél

Feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos a MÁV Hajdú Kft. privatizációjával kapcsolatban hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.


Dátum: 2011-10-11 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173236
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:11:07.045684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Budai Gyula kedden MTI-t úgy tájékoztatta: május 10-én érkezett hozzá közérdekű bejelentés a debreceni MÁV Hajdú Kft. privatizációja ügyében. Ezt néhány nappal később továbbította Szarvas Ferencnek, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának, majd szeptember végén megérkezett hivatalához a vasúttársaság által készített ellenőrzési jelentés.

Mindezek alapján az elszámoltatási kormánybiztos az Országos Rendőr-főkapitányságon feljelentést tett, amelynek tényállásában felidézi, hogy a kormány 1999 októberében határozott a MÁV által állami kezességvállalással felvett fejlesztési hitelek átvállalásáról, egyben kötelezte a vasúttársaságot egy olyan vagyonhasznosítási koncepció kidolgozására, amelynek célja, hogy a vasút működéséhez nem elengedhetetlenül szükséges vagyontárgyakat és üzletrészeket hasznosítsák, értékesítsék. Ennek érdekében - folytatta - a MÁV 2000 elején megrendelte a Pannonauditor Kft.-től a MÁV Hajdú Kft. üzleti értékének és a bérelt ingatlanok forgalmi értékének meghatározását.

A kormánybiztos megállapítása szerint azonban a vagyonértékelés elnagyolt lett, nem volt következetes, ami miatt a céget a tényleges értékénél alacsonyabb áron adták el 2001-ben. Ezek alapján a MÁV kártérítési igénnyel léphet fel a Pannonauditor Kft.-vel szemben - véli. Budai Gyula álláspontja szerint egyébként azzal, hogy a privatizáció során a két ingatlanra és a MÁV Hajdú Kft. üzletrészére csak együtt lehetett pályázni, a MÁV szűkítette a versenyt, ugyanis a szakmai befektetők nem akartak ingatlant vásárolni, vagy csak a működéshez feltétlenül szükséges ingatlant kívánták volna megvenni. Összegzése szerint az ingatlanok és az üzletrész együttértékesítése miatt minimum 40 millió forint kár érte a MÁV-ot.

A kormánybiztos mindemellett kitért arra is, hogy az egyik ingatlan eladása körül problémák merültek fel a korábbi bérlő követelési igénye miatt, s a MÁV-nak így végül vissza kellett vennie korábban eladott debreceni ingatlanját, a vételárat pedig kamatokkal, valamint perköltséggel együtt - összesen 320 millió forintot - vissza kellett fizetnie.

Budai Gyula kifogásolja azt is, hogy - mint írta - az üzletrészről szóló adásvételi szerződés visszamenőleges módosításával elmaradt az osztalékkifizetés, ami miatt a MÁV-ot több mint 50 millió forint kár érte. Ahogyan amiatt is - folytatja -, hogy bár a szerződés szerint ha az új tulajdonos 8 éven belül létszámleépítést hajt végre, a felmondástól számított 8 év leteltéig hátralévő időre járó munkabérnek megfelelő összeg öt százalékát köteles a MÁV részére megfizetni. A kormánybiztosi tájékoztatás szerint 2000 és 2007 között majdnem 200 fővel csökkent a MÁV Hajdú Kft. létszáma, az ötszázalékos fizetési kötelezettség teljesítéséről azonban nem találhatók adatok a vasúttársaság irattárában.

Kapcsolódó elemek