Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A visegrádi országok erős kohéziós politikában érdekeltek

A Visegrádi Együttműködés országai kohéziós politikáért felelős államtitkárai közös álláspontot fogadtak el az Európai Bizottság október elején közzétett kohéziós jogszabályjavaslatairól - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden.

Dátum: 2011-10-11 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:11:09.242526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A közlemény szerint a delegációvezetők hétfői prágai találkozójukon síkra szálltak az erős kohéziós politika fenntartása mellett. Megerősítették, hogy az Európai Unió külső versenyképessége szorosan összefügg belső kohéziójával. A résztvevők méltatták a Visegrádi Együttműködés országai közötti hagyományosan jó együttműködést a kohéziós területen, ami hatékony és eredményes fellépést eredményezhet a közös ügyek képviseletében.

Nyikos Györgyi fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár vezette a magyar küldöttséget a Visegrádi Együttműködés országai kohéziós politikáért felelős államtitkárainak megbeszélésén 2011. október 10-én, Prágában. Az egyeztetés a V4-ek miniszterelnöki találkozóját készítette elő.

Kapcsolódó elemek