Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demonstráció iskolák átszervezése ellen Komlón

Mintegy félezer ember vonult a komlói városháza elé szerda este, hogy tiltakozzon egy, az önkormányzat által tervezett, a város oktatási intézményeit érintő átszervezés ellen. Az 1994-ben alakult Komlói Polgári Kör támogatta demonstráción pedagógusok, szülők és diákok vettek részt, akik a rendőrségen előre bejelentett módon, békésen kívánták felhívni a figyelmet a város vezetésének szerintük ésszerűtlen elképzeléseire.


Dátum: 2003-06-18 20:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11849
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:43.490345, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tüntetők nehezményezik, hogy a képviselő-testület a közelmúltban eseti bizottságot hozott létre, amely azt javasolta a közgyűlésnek: takarékossági okokból átszervezéssel, integrálással a város jelenlegi hat általános iskolájából a következő tanévtől csak három maradjon meg.

A demonstrálók szerint különösen felháborító, hogy szeptembertől társintézményként működne tovább Komló legrégebbi oktatási intézménye, a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, ahol egykor több, országosan is elismert zenész kezdte tanulmányait.

A tüntetők közül többen úgy vélték: az átszervezés az önállóság mellett a művészeti oktatás színvonalának csökkenésével járhat, és ez nagy presztízsveszteség lenne a város számára.

Hangoztatták azon véleményüket is, hogy a változtatások szakmailag nem megalapozottak, jelentősebb takarékosságot pedig nem eredményeznek.

Páva Zoltán, a város szocialista polgármestere a tüntetőkhöz szólva azt mondta, hogy a tervezett testületi döntést a folyamatosan csökkenő gyermeklétszám motiválta, de az a város javát szolgálja, mivel annak köszönhetően elkerülhetők a jövőbeni iskolabezárások.

"Változás mindössze annyi, hogy két iskolának egy igazgatója lesz, a szakmai munka a korábban megszokott színvonalon folyik tovább" - közölte.

Az eseti bizottság egyébként a három komlói középiskola összevonására, valamint a megyei önkormányzatnak való átadására is javaslatot tett, amely ellen az ellenzők csütörtökre hirdettek tüntetést.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek