Az állam felelőssége a nyugdíjkassza lábra állítása
A Kormány továbbra is elismeri minden munkavállaló, illetve szervezet alkotmányos jogát a sztrájkhoz, ám álláspontja az ország újjászervezésével kapcsolatban változatlan. A Kormány úgy ítéli meg, hogy a tiltakozásokat szervező mozgalom célkitűzése a korai kedvezményes nyugdíjak fenntartását illetően morális, gazdasági és igazságossági szempontból tarthatatlan - olvasható a Kormányszóvivői Iroda keddi közleményében.
Dátum: 2011-10-11 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:11:15.681177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják: a közösség számára morális értelemben elfogadhatatlan, hogy életerős, szakmailag felkészült emberek nyugdíjban részesülnek, miközben tisztességes szakmai munkát végezhetnének a köz érdekében. Elfogadhatatlan a társadalmi többség számára az is, hogy abból az öregségi nyugdíjkasszából fizetik ki ezeknek az embereknek a "nyugdíját", amelyet a közösség alapvetően a tisztes öregkor megélésére tart fenn.
Megfogalmazásuk szerint gazdasági értelemben is megengedhetetlen, hogy az államadósság csökkentését veszélyeztessük az olyan államadósság spirált újratermelő alrendszerek érintetlenül hagyásával, mint amilyen a nyugdíjrendszer. Az állam felelőssége a nyugdíjkassza önálló lábra állítása, s egyúttal az öregségi nyugdíjak reálértékének megtartása. A társadalom számára tarthatatlan továbbá, hogy a korai kedvezményes nyugdíjak csak jelentős érdekkijáró képességgel rendelkező szervezetek munkavállalói számára járnak, melyek mai napig főként az állami szektorban dolgozókat érintik.
A Kormány továbbra is kitart a nyílt tervezés és a nyílt törvényalkotási folyamat mellett. Ahogyan eddig is, úgy a jövőben is a Kormány mindent megtesz a tárgyalások és a szakmai konzultációk folytatására. A gazdaság nem erősíthető meg a foglalkoztatottság bővítése nélkül. Ezt a célt szolgálja a rugalmas foglalkoztatási környezet megteremtése, illetve a jövőre legalább kétszázezer embert foglalkoztató Start - zárul a Kormányszóvivői Iroda közleménye.