Brit kedvezmények az új EU-tagok polgárainak
Nagy-Britannia teljes körű társadalombiztosítási jogosultsággal, állami egészségügyi ellátással, sőt tanácsi lakás igénybe vételének lehetőségével fogadja az EU-hoz csatlakozó kelet-európai országok állampolgárait - írt a csütörtöki The Times.
Dátum: 2003-06-19 07:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:44.100985, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vezető londoni napilap emlékeztet arra, hogy a brit kormány a 2004. májusi uniós bővítés után azonnal engedélyezi az új tagállamok lakosságának a nagy-britanniai munkavállalást. Denis MacShane brit EU-ügyi államminiszter megerősítette, hogy a csatlakozó országok állampolgárai a briteket megillető társadalombiztosítási ellátásra is jogosultak lesznek.
MacShane a The Timesnak azt mondta: az új tagországok lakói ugyanolyan alapon vehetik majd igénybe a nagy-britanniai kedvezményeket, mint más EU-országok polgárai, márpedig a jelenlegi uniós országokból érkezők jogosultak ezekre a kedvezményekre. Oliver Letwin, a konzervatív ellenzék belügyminiszter-jelöltje azt mondta: a kormánynak csak akkor szabadna a csatlakozó országok számára hozzáférhetővé tenni a brit társadalombiztosítási és egyéb jóléti kedvezményeket, ha gazdasági teljesítményük jobban megközelíti a nagy-britanniait.
A The Times megjegyzi, hogy a majdani új tagállamok némelyikében az átlagjövedelem alig a hatoda a britnek, és a munkanélküliség egyes országokban eléri a 19 százalékot, társadalombiztosítási és egészségügyi rendszerük pedig "sok esetben kezdetleges".
A brit külügyminisztérium szóvivője ugyanakkor közölte: az EU-tagállamok állampolgárai is csak akkor élhetnek e jogokkal, ha igazolják, hogy "gyakorlatszerűen" Nagy-Britanniában élnek. - Ez nagyon megnehezíti a kedvezmény-turizmust - tette hozzá. Kijelentette: nincsenek jelek arra, hogy az EU-bővítéssel nagyarányú bevándorlás kezdődne.
A nagy EU-tagállamok közül Nagy-Britannia az egyetlen, amely nem alkalmaz átmeneti munkavállalási korlátozást a csatlakozó országokkal szemben - írta a The Times. A brit belügyminisztérium évi 5-13 ezer közötti kelet-európai betelepülővel számol a bővítés után, jóllehet a lap szerint a kelet-európaiak ötöde ki akar vándorolni.
A cikk szerint ehhez húzóerőt adhat a brit jóléti rendszerhez biztosított hozzáférés is, miután a munkanélküli segély Magyarországon hetente 22 font, Lengyelországban 14 font, Lettországban pedig alig 9,50 font.
A brit kormány a jövő májusi csatlakozás után azonnali hatállyal lehetővé teszi a kelet-európai új EU-tagországok állampolgárainak is a nagy-britanniai munkavállalást. A csatlakozási szerződés alapján 2004. május 1-jétől csak Málta és Ciprus mentesül az új tagokkal szembeni munkavállalási korlátozásokat 2011. április 30-áig engedélyező átmeneti intézkedés alól, de London már tavaly decemberben közölte, hogy nem kíván élni a nyolc másik tagjelölt - köztük Magyarország - esetében sem a megengedett korlátozás jogával. A kormány ugyanakkor nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy ha egy-egy térségben vagy foglalkoztatási szektorban "váratlanul fenyegető helyzet alakulna ki", életbe lépteti a védőintézkedéseket.
Nagy-Britannia az EU-tagállamok közül elsőként már április végén megkezdte a csatlakozási szerződés ratifikációs folyamatát, amelynek alsóházi szakasza június elején le is zárult.
MTI - fidesz.hu