Három időpontot ajánlott fel Tarlós a BÖSZ-egyeztetésre
Három időpontot ajánlott fel Tarlós István főpolgármester Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP) I. kerületi polgármesternek, a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) elnökének, amikor a 23 kerületi polgármesterből álló önkormányzati érdekképviseletet egyeztetésre várja a Főpolgármesteri Hivatal nagytermében.
Dátum: 2011-10-11 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173270
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:11:18.377727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója kedden azt közölte az MTI-vel, hogy a főpolgármester október 27-én, november 16-án vagy november 18-án fogadná a szervezetet a Városházán. Hozzátette: az egyeztetésen Tarlós István szeretné megbeszélni "a közös ügyeket", a fővárosi fejlesztéseket, valamint a villamos- és trolibusz-tendert.
Előzőleg Nagy Gábor Tamás, az önkormányzati érdekképviselet elnöke azt közölte az MTI-vel: levélben hívta meg Tarlós István főpolgármestert a BÖSZ következő közgyűlésére, amelyet november 9-én tartanak. Mint írta, a meghívóban arra kérték a városvezetőt, hogy adjon részletes tájékoztatást a kerületi polgármestereknek a főváros fejlesztési elképzeléseiről, valamint az ezekkel összefüggő nehézségekről. A szervezet azt is javasolta, hogy kezdődjön érdemi egyeztetés a közös feladatokról.
A főpolgármester közleményben reagált, amiben jelezte, hogy szívesen egyeztet a Budapesti Önkormányzatok Szövetségével, illetve annak elnökségével, azt azonban kifogásolja, hogy az önkormányzati érdekképviselet "kezelhetetlen és egyeztethetetlen időpontokra, puccsszerűen szervez találkozót".