Névjegyzék nélkül nem lehet választásokat tartani + videó
Ha valaki rosszul kormányoz, azt választójogi törvénytől függetlenül el fogják zavarni a választók - mondta Lázár János az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerint ahhoz, hogy a képviselők profin el tudják látni feladatukat a kisebb parlamentben is, elengedhetetlen, hogy egy politikai tanácsadó és két ügykezelő munkatárs segítse munkájukat.
Dátum: 2011-10-12 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173284
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:11:23.469031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A választójogi törvénynek az ország érdekeit kell szolgálnia, aki nyer, az tényleg nyerjen – erről Lázár János a Fidesz frakcióvezetője beszélt az Egyenes Beszédben. Hozzátette: ha valaki rosszul kormányoz, azt választójogi törvénytől függetlenül el fogják zavarni a választók. A politikus elmondása szerint az ajánlószelvénnyel kapcsolatban még nincs kiforrott álláspont, az ellenzéki javaslatokat is várják ezzel kapcsolatban.
Lázár János kijelentette: választójogi névjegyzék nélkül nem lehet választásokat tartani, ezért az előzetes nyilvántartásba vétel is szóba kerülhet. A Fidesz frakcióvezetője szerint erre Anglia és az Egyesült Államok is jó példa, ezekben az országokban 18 évesen mindenkinek nyilvántartásba kell vetetnie magát ahhoz, hogy választhasson. A kompenzációval kapcsolatban azt mondta Lázár János: mindenképpen töredék visszaszámláló rendszert szeretnének kialakítani, de rugalmasak a többi kérdésben.
Bár a Fidesz egyfordulós választási rendszerre tett javaslatot, készek meghallgatni a kétfordulós rendszer mellett szóló érveket is – állítja a frakcióvezető. Lázár János javaslata szerint a jövőben minden országgyűlési képviselő jogosult lesz egy politikai tanácsadó és két ügykezelő foglalkoztatására választókerületében.
A képviselő szerint erre azért van szükség, mert 200 fős parlamentben a plusz munkatársakra nagy szükség lesz, hogy a képviselők profin el tudják látni feladatukat. Az egykulcsos adórendszerrel kapcsolatban azt mondta Lázár János: nem igaz, hogy tönkretette a gazdaságot. A politikus szerint a rendszer 507 milliárd forintot hagyott az embereknél, ami visszakerült a gazdaságba vagy az emberek megélhetését biztosította, ami nem rossz.