A pesti ifjak a jövő mellett döntöttek
1848.március 15-én jól választottak a pesti ifjak; a jövő mellett döntöttek - mondta Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter csütörtökön a Magyar Állami Operaházban a nemzeti ünnep alkalmából tartott díszelőadás előtt.
Dátum: 2002-03-15 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:38.427056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszter a múltat idézve utalt arra, hogy "a jövő mellett döntöttek 1956. október 23-án azok is, akik ott voltak a pesti utcákon. Igent mondtak 1848-ra. Jól döntöttek. Jó irányba indult az ország." - Mi pedig, egy szerencsésebb kor gyermekei békében, szabadon választhattunk 1990-ben és 1994-ben, választottunk 1998-ban és újra választunk 2002-ben, és újból választunk majd immár az Európai Unió tagjaként 2006-ban is - szögezte le.
Deutsch Tamás szavai szerint azért érezzük oly közelinek 1848 szellemét, mert akkor egy olyan Magyarországról álmodtak, mely az európai polgárosodás folyamában az "időnek árjával" jó irányba halad. - Közel van március 15-e mindannyiunkhoz, mert nekünk adatott meg, hogy lezárjuk Magyarország történelmében az idegen eszmék és birodalmak közötti újkori kalandozások korát - fogalmazott.
Deutsch Tamás jelezte: jó úton haladunk, hogy megismételjük az ezer évvel ezelőtti sikertörténetet; akkor egy hosszú út után elmondhatták eleink, hogy Európa térképe velünk vált teljessé.
Széchenyi Istvánnak a fiához írt levelét idézve a miniszter megjegyezte: Széchenyi István hitt abban a jövőben, amelyben március 15-én hittek, hitt abban, hogy az időnek árja feltarthatatlan.
Deutsch Tamás szerint "hálásak lehetünk azért, mert nekünk olyan sors adatott, hogy munkánkkal és nem vérünkkel kell írnunk a nemzet történelmét."
- Akiknek megadatott a rendszerváltoztatás öröme, azok tudják, mit jelent ha szélesre tárulnak a jövő kapui. Mit jelent az, amikor 1848 friss tavaszi szele megcsapja arcunkat. Akiknek megadatott a rendszerváltoztatás öröme, azok tudják, mit jelentett, hogy közösen léphettünk arra az útra, melyet 1848 ismert és névtelen hősei köveztek ki nekünk - fogalmazott a miniszter.
Deutsch Tamás leszögezte: a történelem mi vagyunk, belőlünk születik, akik ezt az országot, nemzetet, hazát szívünkben őrizzük, magunkénak érezzük.
Az ifjúsági miniszter beszéde után Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere átadta a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja kitüntetéseket, illetve a kiváló és érdemes művész díjakat.