Láng: Mélységesen elítéljük ezt a vandál cselekedetet
Ellopták a romagyilkosságok áldozatainak emléket állító úgynevezett Guruló emlékművet szerda hajnalban a budapesti Millenáris parkból - közölte a mű megvalósításában részt vevő Arc Kft. egyik ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Dátum: 2011-10-12 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:11:30.457189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az emlékmű fő részét képező kerékpárt hajnalban lopták el, és erről a térfigyelő kamerák felvételeket is készítettek - mondta el Bakos Gábor. Közölte, hogy bejelentést tettek a rendőrségen.
Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a II. kerület polgármestere azt közölte az MTI-vel, hogy mélységesen elítéli "ezt a vandál cselekedetet, főleg annak fényében, hogy a kerékpár jelképe volt a rasszizmus elleni küzdelemnek". Bejelentette, hogy ha a rendőrségi nyomozás nem vezet eredményre, az önkormányzat a polgármesteri keret terhére pótolja az emlékművet.
Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek azt mondta: a rendőrség "vizsgálja az eset összes körülményét".
A Guruló emlékművet július közepén avatták fel Budapesten. Az emlékmű és kísérő kommunikációja arra hivatott rávilágítani, hogy a társadalom részét képező valamely csoport tagjai nem megbélyegezhetők, nem ruházhatók fel kollektív tulajdonságokkal. Az emlékművet kiállították a kapolcsi, a nyíregyházi Vidor és a budapesti Sziget fesztiválon is.