A hülyeség - ha fájna, 2003. június 19.
Magyar Bálint háza (pardon: villája) táján minden rendben van. Mi az oka mégis annak, hogy sok korrupciógyanús és korrupciós ügy derült ki az utóbbi időkben? Kiss Péter kancelláriaminiszter a Népszabadságnak megmondta: "Azok, akik nem képesek megvitatni, tegyük fel az oktatási reformelgondolásokat, és nem tudnak alternatív álláspontokat letenni az asztalra, azok szívesen nyúlnak ilyen eszközökhöz."
Dátum: 2003-06-19 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:45.052749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Magyar Bálintot én a kormány egyik legkoncepciózusosabb miniszterének tartom. Azt hiszem, az őt, illetve tárcáját ért támadások nemcsak arról szólnak, hogy valakik ügyeket gerjesztenek, és ebből megpróbálnak aztán valamiféle forgatókönyvet írni. Azok, akik nem képesek megvitatni, tegyük fel az oktatási reformelgondolásokat, és nem tudnak alternatív álláspontokat letenni az asztalra, azok szívesen nyúlnak ilyen eszközökhöz. (...) A dolgok tartalmát illetően az ellenzéknek, illetve a jobboldalnak jelenleg nincs szakmai alternatívája. Ez gyengeségüket leplezi le. Csak sárdobálással tudnak operálni és mondvacsinált ügyekkel, gumicsontot dobnak a közvélemény elé. A jobboldal, egészen pontosan a Fidesz, azzal él vissza, hogy a Medgyessy-kormány magasra állította az etikai-morális mércét."
Ezeket mondta Kiss Péter a Népszabadság csütörtöki számában megjelent interjúban.
Kapcsolódó anyagaink mást, egy megfontolásra okot adó alternatívát vázolnak ez ügyben.