"Az otthonteremtési program a devizahiteleseken is segít"
A szocpol és a kamattámogatás a már eddig is elérhető otthonvédelmi intézkedések sorába illenek - mutatott rá Giró-Szász András a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.
Dátum: 2011-10-13 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=173318
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:11:35.250616, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kamattámogatott forinthitelek és a szocpol újbóli bevezetésével a kormány ösztönözni kívánja a lakáscélú beruházási kedvet, szeretné megállítani a lakásépítések csökkenésének folyamatát – mondta a kormányszóvivő.
A most bevezetendő intézkedések a devizahiteleseknek is segítséget jelentenek – hívta fel a figyelmet Giró-Szász András. Kifejtette: a késedelmes jelzáloghitellel vagy a felmondott, kölcsönnel terhelt lakóingatlanok vásárlásához is nyújtanak majd célzott kamattámogatást, csakúgy, mint a nagyobb lakás kisebbre cseréléséhez.
A felvetésre, miszerint egyes bírálatok szerint csak kevesek élhetnek majd az új lehetőségekkel, a szóvivő emlékeztetett: a most bejelentett lépések a korábbi otthonvédelmi intézkedések sorába illenek, másfelől az elmúlt években ezek hiányoztak.
Giró-Szász András hozzáfűzte: a feltételrendszer kialakításakor figyelembe vették a korábbi tapasztalatokat, így például a szocpol igénybevételéhez az egyik házastársnak legalább hat hónapos folyamatos munkaviszonnyal kell rendelkeznie, köztartás nem lehet, továbbá az építési, vásárlási költségek 70 százalékát számlával kell igazolni. Ez a gazdaság kifehérítését is szolgálja – jegyezte meg a szóvivő, hozzátéve: a támogatás jár a vállalt gyermekek esetében is a 35 év alatti házaspárok számára.